Dankó Béla: ma elindult a megyei útfelújítási program!


Hunyán vette kezdetét a ma elindított 1,62 milliárdos útfelújítási program.

Elindult a nagyfelületű burkolatjavításokat tartalmazó országos útfelújítási program, mely összesen 33 milliárd Ft keretösszegből valósítja meg az országos közúthálózat 287 kritikus állapotú szakaszán a felújítási munkálatokat.

Békés megyében az útfelújítási program 2013. november 8-án, pénteken indult el, Hunya településen.

A munkák kezdetét Dankó Béla Békés megyei útügyi biztos is a helyszínen felügyelte. Mint mondta, örömmel látja, hogy a szűk 2 hónapos előkészületeket követően már meg is kezdődhet a várva várt munka.

Békés megyében összesen 30 útszakaszon, több mint 22,23 km teljes útburkolat-javítása valósul meg. Már az idei évben több útszakaszon megkezdődik a felújítási munka. Hunyán több mint másfél km-en dolgoznak majd a szakemberek, és előzetes ütemterv szerint 30 napon belül be is fejezik a munkákat. - tájékozatott a biztos. A munkálatok tavasszal folytatódnak, és azok ütemét az időjárás is természetesen befolyásolja, de mind a 30 szakaszon jövő év tavaszáig befejeződik a munka.

A különböző útszakaszokon természetesen különböző beavatkozások szükségesek. A szakaszokon végzett beavatkozások két fő csoportra bonthatók: lokális pályaszerkezet-csere, illetve aszfaltozási munkák.

A lokális pályaszerkezet-cserék az út teherbírásának növelésére szolgálnak. A szerkezetcsere során a jelenlegi burkolatszinthez képest mintegy 80 cm mélységig eltávolítják a meglévő pályaszerkezetet. Ezek után, ezen munkagödrökbe több rétegben, különböző építési anyagok kerülnek bedolgozásra. Az aszfaltozási munkák a lokális pályaszerkezet-cserék elvégzése után kezdődhetnek meg.- tájékoztatott a megyei biztos.

Petényi Szilárdné, Hunya polgármestere nagy örömmel fogadta a beruházást, hiszen- mint mondta - ezt az útszakaszt 1969-ben építették, azóta csak kátyúzási munkákat végeztek rajta. Az út mellé az elmúlt években olyan vállalkozások is települtek, melyek tehergépjárművekkel közlekednek, és az utat tönkretették, hiszen építésekor még nem ekkora teherbírásra tervezték.

Virág Mihály, a Magyar Közút Zrt. Békés megyei igazgatója tájékoztatott, hogy a jövő héten párhuzamosan több helyszínen is megjelennek a munkagépek. A program keretében megvalósuló munkák során mindenhol az út egész szélességében valósul meg az útfelújítás.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!