Újjáalakult a Békés Megyei Idősügyi Tanács


A Békés Megyei Önkormányzat kifejezve az idősek iránti tiszteletét, megbecsülését illetve azért, hogy a megyei önkormányzat döntéseiben az idősek érdekei, javaslatai megjelenjenek, a megyei közgyűlés elnöke ismét összehívta a Békés Megyei Idősügyi Tanácsot, mely korábban is az elnök tanácsadó testületeként működött.

A békéscsabai Megyeházán 2013. december 5-én megtartásra kerülő alakuló ülésre 19 szervezet képviselője kapott meghívást, de a tervek szerint a tagok mellett a jövőben eseti jelleggel meghívást kapnak az idősek mindennapi életére jelentős kihatással bíró szervek képviselői is.

A Tanácsnak az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő kérdésekben véleményezési, javaslattételi lehetősége van.

Az alakuló ülés keretében Farkas Zoltán elnök beszámolt a résztvevőknek a megyei önkormányzat jelenlegi feladatrendszeréről, a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a megyébe érkező források nagyságáról, hangsúlyozva, hogy számítanak az idősebb nemzedék véleményére a területfejlesztés területén is, egyben olyan szakmai műhelyt szeretne az önkormányzat, ahol meghallgatják az idősek problémáit és megvitathatják azokat a megoldási javaslatokat, melyek segíthetik mindennapjaikat. Mint elmondta: - Tudjuk, hogy az élet nem velünk kezdődött, így felelősséggel tartozunk mind a fiatalabb, mind az idősebb generáció felé.

A jórészt a nyugdíjas szervezetek tagjaiból álló tanács tagjai felvetették, hogy a korosztályukat érintő törvényi változások folyamatába szívesen bekapcsolódnának, javaslataikkal véleményeznék és segítenék a jogalkotás menetét.

Az ülésen résztvevők határozott véleménnyel bírtak a megye erősségeiről így a turizmus, a termálvíz és a mezőgazdaság területén fellelhető erőforrásokról is.

A megyei önkormányzat elnöke a jövőben rendszeresen összehívja a véleményező fórumot, hogy a megyei területfejlesztési programja még inkább szolgálja a Békés megyében élők mindennapjait, javítsa életkörülményeiket.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!