Váratlan eredmények


Hétvégén az NBI/B-s bajnokságban sor került a 12. fordulóra. Észrevettük már a szezon alatt, hogy születnek nagyon váratlan eredmények, amik eltérnek a papírformán vártaktól. Ez a hétvége is tartogatott meglepetéseket.

Már szombaton a Törökszentmiklós - FTC mérkőzésen is, ahol a hazai csapat már a mérkőzés elején 6 gólos előnyre tett szert, ám ezt a vendég pesti csapat egy időkéréssel úgy megfordította, hogy a félidőben már 12-13-ra vezettek. A második félidőben szinte ugyanaz történt, mint az elsőben 5 gólos előnyből végül nyertek a pestiek. Szombaton egy mérkőzés volt még, ami csapatunk utolsó hazai mérkőzése volt a szezonban.
Végeredményben úgy néz ki, hogy könnyű mérkőzésen nyert, a Békés, de a 45. percig, inkább szenvedtünk fej-fej mellett a Balassagyarmattal.

Vasárnap Gödöllőn simán nyert az Eger, a Kecskemét kikapott a Szegedtől 7 góllal papírforma szerint.
Az Ózd a Hajdúnánás csapatával játszott, a félidőben a vendég Nánás vezetett 13-16-ra, de végül a hazai csapat a második félidőben felülkerekedett a Hajdúnánáson és nyert 28-24-re.
A PLER II a Lajosmizse csapatát fogadta, végig kézben tartotta a hazai csapat a mérkőzést és nyertek 29-21-re.
A másik nagy meglepetés végül a Nyíregyháza - Kőnig-Trade-Balmazújváros mérkőzés volt. A hajdúságiak kezdték jobban a mérkőzést 5-1-re sikerült is ellépniük, de a hazai csapat ezután lehúzta a redőnyt, a vendégek 17 percig nem tudtak gólt lőni. A félidőre sikerült még két gólt szerezniük így az első 30 perc elteltével 7-7 volt az eredmény. A második félidőben ugyan olyan keményen védekezett a két csapat, a hazaiaknak sikerült 3 góllal ellépniük 15-12, a bajnok esélyesek nem adták fel a küzdelmet, de az utolsó percben már nem tudtak kiegyenlíteni, így 16-15-re a nyírségiek nyertek.

CLAAS-Törökszentmiklósi K - FTC-Bástyamillenium 27-28
Békési FKC - Balassagyarmati Kábel SE 30-23
Gödöllői KC - SBS Eger Eszterházy SZSE 25-38
Kecskeméti TE - Pick Szeged II 26-33
Ózdi KC - Hajdúnánás-Robzol 2000 KS 28-24
PLER Budapest II - Primavera Mizse KC 29-21
Nyíregyháza - Kőnig-Trade-Balmazújváros 16-15

Csapatunk jelenleg a 7. helyen áll a tabellán 14 ponttal. Hétvégén a Hajdúnánás csapatához utaznak a fiúk lejátszani az őszi szezon utolsó mérkőzését.

Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!