Ez történt Békésen 2013-ban II. rész


Emlékezzünk vissza a Mátrix archívumából 2013-ra! Négy részes sorozatunk második részében április, május és június eseményeire tekintünk vissza!

Április

A civil tanács javaslata és a képviselő-testület döntése alapján 63 civil szervezet kapott támogatást az önkormányzattól.

Egyhangúlag újabb öt évre Laukó Andrást választották meg a tagok a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete Békési Helyi Szervezete elnökének.

Két önkormányzati tulajdonban lévő épületben új, faaprítékos üzemelésű kazánt építettek be Békésen. A beruházásra a város még januárban nyert 15 millió forintot a Start közmunka kazánprogramján. A kivitelezés a Szarvasi úton található II. számú Idősek Klubját és a Csallóközi utcai III. számú idősek otthonát érintette.

További öt évre Juhost Jánost, a szervezet eddigi vezetőjét választotta elnökévé tisztségválasztó közgyűlésén a Békési Ipartestület. A tagok az alelnöki tisztséggel Békési Zoltánt bízták meg, aki korábban is ezt a posztot töltötte be az ipartestületben.

A békési galériában megtartott ünnepségen adták az idei Nefelejcs-díjakat. A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület elismerését ezúttal Kis Eszter és Mester Péter vehette át.

A helyi népművészeti, néprajzi értékek felfedezésében, megörökítésében és a város kulturális életében kifejtett kimagasló, keresztényi alázattal végzett tevékenységéért a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban megtartott ünnepségen Baligáné Szűcs Irén néprajzkutató vehette át az idei békési KÉSZ-díjat.

Békés ismételt várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulóját ünnepelték a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban megtartott programon.

A képviselő-testület a település fejlődéséért hosszú időn át végzett kiemelkedő munkásságáért posztumusz Békés Város Díszpolgára címmel ismerte el Pataki István — a város korábbi, a települést 1994. és 2006. között irányító polgármesterének — munkásságát. A kitüntetést lánya, Mokránné dr. Pataki Tímea vette át.

A Békés város életében, közművelődésében hosszú időn át végzett kiemelkedő szervező és koordináló tevékenységéért a Békés Városért kitüntetést Szilágyi Erzsébet közművelődési szakember vehette át.

A település gasztronómiájában hosszú időn át végezett munkájáért a Békés Városért kitüntetést adta át Izsó Gábor, a testület döntése értelmében, Varga Istvánnak.

Szeverényi Barnabás a pedagógiai és kulturális területen hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenységéért részesült a Békés Városért kitüntetésben.

A békési képviselő-testület Az Év Békési Sportolója címet adományozta Nyeste Ágnes atlétának, Szalontai Mihály ökölvívónak és Győri Mátyás kézilabdázónak.

A kelet-magyarországi postások sportnapot tartottak Békésen, a Dánfoki Üdülőközpontban. A versenyszámok között volt sakk, pingpong, teke, petang, lábtenisz, foci, tollaslabda, a gyerekeknek zsákbafutás.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a békési szennyvízberuházási projekt, miután aláírták a városi szennyvíztisztító telep korszerűsítésének kivitelezési szerződését. A munkát a közbeszerzési eljárást követően egy két cégből álló konzorcium nyerte el. Izsó Gábor polgármestere elmondta, hogy a létesítmény felújítása és fejlesztése régóta indokolt, hiszen 1994-ben a tervezett két ütem helyett csak az első építése történt meg, ami túlterheltséget, illetve karbantartási problémákat okozott.

Első ízben rendeztek Harry Potter kvízversenyt Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

60 éve hunyt el Veress Endre történetíró címmel nyílt kiállítás a békési városháza emeletén. A kiállítást rendezte és megnyitotta S. Turcsányi Ildikó főmuzeológus.

Eredményesnek bizonyult a Startmunka-program tavaly Békésen — közölte a témával kapcsolatos sajtótájékoztatón Izsó Gábor. A város polgármestere elmondta, hogy 2012-ben több mint 380 embernek tudtak a lehetőség révén munkát adni a településen. A foglalkoztatottak a belterületi utak karbantartásán, az illegális szemétlerakók felszámolásában, a mezőgazdaságban, a belvízelvezetésben, valamint téli és egyéb értékteremtő tevékenységben dolgoztak.

Bűnmegelőzés címmel tartott előadást Rostás Zita rendőr főtörzsőrmester a Mentálhigiénés Egyesületnél.

Hazai győzelem született Az én hangom verseny békési kulturális központban megtartott döntőjében. A nyertes Rácz Renáta a második helyezett kistarcsai Tom Jones, vagyis Orbán Gábor és a bronzérmes újkígyósi Szabó Anita előtt szerezte meg az első helyet. A szeghalmi Valach Vivien a megmérettetés után amolyan grátiszként együtt énekelhetett a Voice kiválóságával, Veres Mónikával.

Tovább tart az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő, az áprilisi kánikula Békésen és az egész megyében.

Május

Május 6-án a Kossuth Rádió Déli krónika című műsora előtt 11.56-kor a békési református templom harangjai szóltak a szokásos déli harangszóként.

Molnár V. József magyarságkutató tartott előadást Pünkösd – a Szentlélek szabadító ereje címmel Békésen, a Hazatalálás sorozat részeként.

Jelentős érdeklődés mellett tartott előadást a közelmúltban Békésen, a helyi baptista imaházban a Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Doroszlai Richárd gyermekmentő szakápoló és dr. Gesztes Éva gyermeksürgősségi orvos jó néhány hasznos információt osztott meg a témában a hallgatósággal.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Nefelejcs vigalom elnevezésű hagyományőrző családi programot a Nefelejcs Egyesület a békési tájházban.

2013-ban dr. Vladár János szülész-nőgyógyász főorvos és Nagy Mihályné Molnár Ilona nyugalmazott radiológiai szakasszisztens munkásságát ismerték el a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezete által létrehozott, az önkormányzat ügyrendi, lakásügyi, egészségügyi és szociális bizottságával közösen átadott Sursum Corda (Emeljétek fel a szíveteket!) díjat.

Szindikátusi szerződést köt a hatékony gyermekélelmezés érdekében a békési önkormányzat a Békési Református Egyházközség és a Reményhír Intézményfenntartó Központ — döntött az említett két szervezettel történő előzetes egyeztetések után a helyi képviselő-testület.

Mentőhelikopterrel is elérhető vált a békési rendelőintézet. Az intézmény közleményben értesítette a település lakosságát, hogy a rendelőintézet parkolójából két elöregedett nagy lombkoronájú fát kellett kivágatnia a békési önkormányzatnak. Ezzel párhuzamosan lehetővé vált, hogy szükség esetén a mentőhelikopter az egészségügyi intézményhez minél közelebb, gyakorlatilag a rendelőintézet területén leszállhasson.

Az önkormányzat azért is döntött a változtatás mellett, mert korábban a városban megtörtént, hogy sürgős esetben gondot okozott a mentőhelikopter leszállása.

A Németországban található ingolstadti galériában nyílt tárlata Csuta György festőmvésznek.

A hagyományoknak megfelelően a ballagáson adták át a Szegedi Kis István-díjat a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban. A tantestület döntése értelmében az elismerést Derányi Edit 13. b. osztályos tanuló érdemelte ki.

Békésen 7674 lakott ingatlan található – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási adataiból. A lakóingatlanok átlagos alapterülete 84 négyzetméter.

Közösen osztott ebédet a Hétkrajcár hétvégi gyermekélelmezési program részeként szombaton Dankó Béla országgyűlési képviselő, a Fidesz békési választókerületi elnöke és Izsó Gábor polgármester.

A Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete szalonnasütéssel egybekötött férfinapot tartott a tájház udvarán.

Ünnepélyes keretek között, szép számú érdeklődő előtt adták át a mintegy 19 millió forintból korszerűsített békési csónakházat. A felújításnak is köszönhetően legalább százötven gyermek és fiatal ismerheti meg a kajak-kenu szépségeit a megye névadó településén. Az eseményen beszédet mondott Ábrahám Attila, Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára, Izsó Gábor polgármester és Dankó Béla országgyűlési képviselő. Az eseményen részt vett Petrovics Kálmán, az MKKSZ fejlesztési alelnöke is.

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ Játékos Sportágválasztóval egybekötött Városi Gyereknapot szervezett a Békés-dánfoki Üdülőközpontban.

Újabb öt évre, az intézményt az elmúlt fél évtizedben is vezető Koszecz Sándort bízta meg a Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ igazgatói feladataival a békési képviselő-testület.

A békési képviselő-testület egyetért a Közép-békési Centrum Egyesület létrehozásával, és egyúttal kifejezte az egyesületbe való belépési szándékát.

Június

2013-ban Békés városa kapott felkérést a Csabai Kolbászfesztivál szervezőitől arra, hogy meghívott vendégvárosként, kiemelt bemutatkozási lehetőséggel szerepeljen a rendezvényen – tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.

Folytatódott a Békés határában, a város Jégverem kerti részén található középső bronzkori temető feltárása. A sírkert a szakemberek szerint lényegesen nagyobb, mint azt eredetileg feltételezték, s külön érdekesség, hogy az eddig feltárt sírok többségébe gyermekeket temethettek el mintegy négyezer évvel ezelőtt.

Ünnepélyes keretek között írta alá "Békés Bringa — Békés Város kerékpáros turisztikai fejlesztése" elnevezésű beruházás kivitelezői szerződését csütörtökön délelőtt az érintett cégek képviselőivel Izsó Gábor polgármester.

Több mint ötezer rászoruló, nehéz sorsú ember vehetett átélelmiszersegélyt a békési önkormányzattól az EU Élelmiszersegély Program keretében.

Tanévzáró suligálát rendezett a Békési Kistérségi Dr. Hepp Általános Iskola a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

Június 22. és július 6. között immáron harminchetedik alkalommal rendezték meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat.

Az önkormányzat is kihelyezte párakapuit a város forgalmas pontjain a nagy hőség miatt.

A békési Püski Sándor Könyvtár is részt vett a három megyét átölelő olvasási vetélkedőben.

Az Év alpolgármestere elismeréssel tüntették ki dr. Pálmai Tamást, Békés alpolgármesterét.

Dr. Zacher Gábor toxikológus tartott előadást békési általános iskolások részére. A Békési Mentálhigiénés Egyesület által szervezett, a könyvtárban rendezett előadáson a szakember a függőségekről szólt.

Ismét megrendezte évadzáró ünnepségét a Madzagos-Amatőr-Színpad Közhasznú Egyesület a békési Dr. Hepp Ferenc Tagiskola Közösségi termében. Az eseményen Izsó Gábor polgármester mondott köszöntőt.

Hárommillió forintot nyert pályázati úton a békési önkormányzat a városháza rekonstrukciójának folytatására — jelentette be a helyi képviselő-testület ülésén Izsó Gábor polgármester.

A szokásoknak megfelelően rágcsálóirtást tartottak Békésen.

Soha nem látott érdeklődés mellett rendezték meg az Egy hajóban evezünk elnevezésű vízi túrát.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!