Békési kerékpártolvajokat fogtak a rendőrök.


Városunkban bontották alkatrészeire a kerékpárokat....
A mezőberényi rendőrök két kerékpár ellopásával gyanúsítank egy férfit. A békési nyomozók két fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként, akik kerékpárokat loptak el és a gyanú szerint több bűncselekményt is elkövettek.

A Békési Rendőrkapitányság Mezőberényi Rendőrőrsére 2014. január 23-án este bejelentés érkezett, hogy az egyik mezőberényi söröző elől egy lezárt kerékpárt elloptak. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a kerékpárt egy helyi férfi vihette el. A nyomozók a férfi lakására mentek, ahol az udvaron volt az ellopott kerékpár, de a férfi nem volt otthon. Amíg a rendőrök a szükséges papírokat töltötték ki, a 45 éves H. István mezőberényi lakos, egy másik kerékpárral tekert haza. Kiderült azt a kerékpárt néhány perccel korábban egy másik kocsma elől lopta el. A férfit a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A Békési Rendőrkapitányságon 2013 novemberében egy kerékpár ellopásról tettek bejelentést. A rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatban beszerzett adatokat, információkat folyamatosan elemezték, értékelték és a lopással összefüggésben két helyi fiatalemberre vonatkozóan szereztek be adatokat. A 21 éves K. Norbert békési lakosnál 2014. január 23-án tartott házkutatás során több, már szétszerelt állapotban lévő kerékpárt találtak. A kerékpár-alkatrészeket lefoglalták és a férfit előállították, miközben a másik 28 éves T. Zoltán békési lakost is előállították. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek és több más bűncselekmények elkövetését is elismerték. A Békési Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfi ellen jelenleg lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A cselekmények pontos meghatározása, a sértettek megállapítása és az esetleges további elkövetők felkutatása folyamatban van.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!