Tavaszköszöntő Batyus Táncház a Belencéressel!


A Belencéres Néptáncegyüttes közreműködésével a legutóbbi, Farsangi Batyus Táncházban is minden korosztály képviseltette magát

A táncokat Mahovics Tamásnéptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere tanítja, aki éppúgy táncba és játékra hívja a legkisebbeket, mint a felnőtteket.

A talpalávalót – már hagyományosan – a táncegyüttes állandó kísérője, a Suttyomba Zenekar húzza.

Az első 1,5 – 2 óra mindig a gyermekeknek szól, akik népi játékokat, mondókákat és táncokat tanulhatnak. Ezt követően a felnőttek akár hajnalig is rophatják, például a kalocsai, moldvai, magyarpalatkai és rimóci táncokat, csak hogy felelevenítsük a legutóbbi táncrendet, mely az est vége felé szabad tánccal zárult.

A következő alkalom, melyre szeretettel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt, 2014. március 8-án 18:00 órai kezdéssel Békésen a Petőfi u. 21. szám alatt lesz Tavaszköszöntő Batyus Táncház néven.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!