Nem sikerült visszavágni a Nyíregyházának


A 17. fordulóban a Nyíregyházát fogadta felnőtt csapatunk. Az ősszel nagyon szoros mérkőzésen 25-25-s döntetlen született idegenben. Itt volt most szombaton a lehetőség, hogy visszavágjon csapatunk a Nyírségieknek, azonban ez nem sikerült.

Gólzáporos volt az első 1 perc, mindkét csapat egyből az első támadásokból gólt szerzett. A 7. percben azonban már 3-7-re a vendég csapat vezetett, ekkora a 8. perc végével Gávai Ferenc időt kért. Ez jót tett csapatunknak, kicsit megfékeztük az ellenfél lendületét és sikerült egy 6-1-es etappal megfordítani a mérkőzést, így as 17. percben már 9-8 volt a mérkőzés állása. Ezt azért a nyíregyháziak nem hagyták, Varga Zsolt is időt kért, a támadásiakat ezután pontosabban fejezték be a vendégek Bécsi egymás utáni 4 találatával, így a félidő végére 13-15-t mutatott az eredményjelző. A második félidőt góllal kezdte csapatunk, Kovács Attila háromszor is betalált egymás után, azonban erre Kleis és Varga 2-2 góllal válaszolt is egyből, így a 16 percben már csak 1 gólos volt a hátránya a Békésnek. Innen azonban egy bő 7 percig nem talált gólt csapatunk és már 20-25-re vezettek a nyírségiek. Az 50. percben Gávai időt kért, de sajnos ez sem hozott változást az eredményben, így végül 25-30-ra nyertek a vendégek.

Békési FKC - Nyír-Flop-Holding Nyíregyháza 25 - 30 (13-15)

BFKC: Domokos D., Ambrus J. 1, Kopcsák J. 1, Kovács A. 10, Lehoczki Á., Molnár S. 6, Kardos R. 1, Felföldi G. 1, Polgár T. 1, Sipeki L., Gazsó P. 2, Kósa B. 2, Styop M., Rácz R., Szudár Cs., Szilágyi D.

Nyíregyháza: Boczák K., Gadnai A., Tarnvölgyi G. 4, Kaplonyi Z. 4, Kozma N., Bécsi J. 6, Bursac B. 4, Braun B., Varga L. 5, Juhász Z. 2, Nagy Cs. 1, Kleis M. 4, Orbán F. Edző: Varga Zsolt.

Gávai Ferenc (edző): Ellenfelünk minden tekintetben jobb volt a mai napon. A vereséget eltudom fogadni, de azt nem, hogy akaratban és lelkesedésben is alulmaradtunk.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!