Békésiek az utánpótlás válogatottban


Hétvégén a válogatott csapatoké volt a főszerep. Büszkeség töltheti el a Békési FKC-t és a békésieket, ugyanis két fiatal tehetségünk erősítette az utánpótlás válogatottat. A magyar férfi ifjúsági válogatott tagjaként lépett pályára a BFKC junior csapatának meghatározó balátlövője Szilágyi Dávid. Illetve Teleki Levente ismét tagja volt a serdülő válogatottnak. Mindkét utánpótlás válogatott Lengyelországba utazott Lengyelországba.

Szilágyi Dávidot ma már sikerült elérnünk, vele beszélgettünk, hogy érezte magát a válogatottban.

- Hogyan zajlott a múlt heted a válogatottal?
- Kedden kezdődtek az edzések Vecsésen Gyurka János vezérletével. Csütörtökön reggel indultunk Vecsésről Lengyelországba Dabrowa Tarnovska városába. Meccsek előtt délelőttönként, voltak kint is átmozgató edzéseink. Nem volt túl sok szabadidőnk, elég szoros volt a menetrendünk, de csütörtökön, megérkezésünk után volt egy kis szabadidőnk, amikor sétáltunk egyet és megnéztük a várost.
- Milyen volt a nemzeti mezben játszanod?
- Először kissé meg voltam illetődve, teljesen más egy nemzetközi eseménynek a hangulata, de sikerült ezen túllépnem, és úgy gondolom, hogy hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak és sikerült megszereznem az első válogatottbeli gólomat is.

A magyar férfi ifjúsági válogatott már két fordulót követően győztesnek mondhatta magát a lengyelországi felkészülési tornán, ám Gyurka János együttese vasárnap is győzött, Csehország ellen.
A torna mérkőzéseinek eredményei:
Csehország-Magyarország 22-26 (14-15)
Lengyelország-Szerbia 27-27 (10-13)
Magyarország-Szerbia 28-23 (12-11)
Lengyelország-Csehország 25-21 (12-11)
Szerbia-Csehország 23-22 (13-11)
Lengyelország-Magyarország 20-32 (11-18)

A torna végeredménye: 1. Magyarország 6 p, 2. Szerbia 3 p (-4), 2. Lengyelország 3 p (-8), 4. Csehország 0 p

Serdülő válogatottunk Izlandot győzte le szintén Lengyelországban, így Norvégia mögött a 2. helyet szerezte meg a négycsapatos viadalon. Serdülő válogatottunk még úton van. Amint lehetőségünk adódik Teleki Leventével is találkozunk.

Gratulálunk Dávidnak és Leventének, további sok sikert kívánunk nekik!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!