Refisek a szépíró versenyen


„ Szépen írni - az már majdnem annyit jelent, mint szépen gondolkodni, és ettől már csak egy lépés a szép cselekedet.” (Thomas Mann)

A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács 2014-ben már harmadik alkalommal szervezett országos szépíró versenyt a Magyarországon működő közoktatási intézmények sajátos nevelési igényű tanulóinak. A hátrányokkal küzdő tanulók számára kiemelten fontos, hogy sikerélményhez juthassanak olyan területeken, amelyeken jól tudnak teljesíteni, ezért a verseny elsődleges célja a pozitív megerősítés volt.

A versenyt - immár III. alkalommal - a csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték, melyet az iskola tanulóinak színvonalas előadásával nyitottak meg. A zsűri elnöke Dávid Ilona, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat megbízott igazgatója, a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár TKVSZRB gyógypedagógusa volt. Március 29-én, a Csorváson megrendezett megyei megmérettetésen a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7 tanulója vett részt. Az * I. korcsoportban: Ásós Donatella Éva (2.e) * II. korcsoportban: Czövek Bianka (4.b), Domokos Erika (3.a), Rakovics Eliza (3.c) * III. korcsoportban: Oláh Anita (6.e) * IV. korcsoportban: Trubin Zsuzsanna (8.c) * V. korcsoportban: Takács Tamás (10.o.) képviselte iskolánkat. A versenyzőink közül az I. korcsoportban induló Ásós Donatella Éva 2.e osztályos tanuló I. helyezést ért el, így ő képviseli az iskolánkat április 12-én, az országos szépíró versenyen! Az egy órás másolási, szépírási feladat után színes programokon vehettek részt a gyerekek: kézműveskedtek, logikai és fejlesztőjátékokat próbáltak ki, hangszerbemutatót hallhattak, lovaskocsival városnézésen jártak.

Miközben a gyermekek írtak, mi, kísérő pedagógusok két előadást hallgathattunk meg, a Pedagógiai Szakszolgálatok működéséről, illetve a tehetséggondozásról.

A gyermekek számára nagy öröm, siker, és dicsőség volt eljutni a több fordulón át rendezett megyei versenyre. Gratulálunk Nekik!

Köszönet a felkészítő tanítóknak, tanároknak, a fejlesztő és gyógypedagógusoknak!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!