Almahét


A szegedi Kis István Református Általános Iskola Rákóczi úti alsó tagozatán először rendeztünk Almahetet. A projekt során az alsós tanulóknak egy héten keresztül az almához kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk.

Előzetes feladatként tablót kellett készíteni, ahol minden évfolyamon más-más feladatot kaptak a gyerekek. Tablójuk bemutatása után következett az almakosár készítés, puzzle kirakás, totó, alma satírozás, fűzés, papírtépés, alma tapintás, szólások, közmondások magyarázata. Filmvetítés is volt az egészséges táplálkozással kapcsolatban majd megfestettük az összetartozás almáját. Ügyességi versenyt tartottunk, ahol a tanulók csapatokban, mókás feladatok során mérték össze gyorsaságukat. Minden osztály emléklapot és apró jutalmat kapott. A nap végén minden tanuló próbára tehette az egészséges életmóddal kapcsolatos tudását a védőnő szerencsekerekén.

A projektet pénteken kiállítással zártuk. Az elkészült munkákkal, alkotásokkal folyosónkat tettük hangulatosabbá. A tanító nénik is készültek egy kis meglepetéssel, almából készítettek kreatív díszítéseket, érdekes figurákat. A szülők által sütött almás lepény mellé finom, illatos almateát fogyasztottak gyermekeink.

Tanulóink lelkesedése, a játékos tevékenység iránti kimeríthetetlen vágya, a közös élmények, a kiállított munkákban való gyönyörködés öröme, a szülők segítő szándéka és támogatása arra motivál bennünket, hogy a jövőben is megrendezzük témahetünket.

Tételek: 21 - 40 / 166 (9 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!