Hetedikes Heppesek mennek Erdélybe!


Megjelent: 2014 Május 13. ( Kedd ) 11:25
Módosítva: 2014 Május 14. ( Szerda ) 14:06
Bizonyára ismerős sokak számára a Bethlen Gábor Alap „Határtalanul” című pályázati kiírás, mely a köznevelés/közoktatás szereplőinek nyújt támogatást határon túli tanulmányi kirándulások, szakmai együttműködések megvalósítása céljából.

Sikeres pályázatot nyújtott be a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7.osztályos csoportra. A 7. s, 7.a és 7.c osztályokból állt össze a kiránduló 31 fő. Őket négy fős tanári gárda kíséri: Őriné Apáti Anna, Csorba Jánosné, Paulcsikné Budás Gabriella és Ráczné Erdei Krisztina.

A kirándulást megelőzően szülői értekezletet tartottak május közepén, ahol a jelenlévők megismerkedtek az utazás céljával. Kivetítőn mutatta be Dávid Katalin a korábbi években készített fotókból álló dokumentációt, Erdély azon részéről, ahová a gyerekek utazhatnak:

"Székelyföld keleti része, az egykori Háromszék vármegye az anyaországtól távoli fekvése miatt (pl. Budapesttől kb. 800-850 km) kevésbé ismert és látogatott, ezért érdemesnek találjuk újra felfedezni/felfedeztetni, hiszen olyan szellemi nagyságok láttak napvilágot ezen a vidéken, csakhogy néhányat említsünk, mint: Benedek Elek, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Gábor Áron, Barabás Miklós, Dózsa György, Bod Péter."

A kiránduláson- 2014. június 2-6. között-rengeteg helyszínen: Nagyvárad, Király-hágó, Kolozsvár, Torda, Válaszút, Nagyszalonta ismerkednek a természet és a gazdálkodás értékeivel.

"Mert erősebb a baltánál a fa…"- a Wass Alberttől megfogalmazott gondolat megvalósításában megjelenik a fa felépítése, élete, gazdasági hasznosítása, és átvitt értelemben közös gyökereink.

A gyereke élő kapcsolatba kerülnek Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány Szórványkollégium lakóival is, így erősítve az összetartozást.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!