Száll a madár ágrul ágra


Témahéten a SZKIRG diákjai 1.nap

A Szegedi Kis István Református Általános Iskola felső tagozatosai a napokban egy témahét megvalósításában vesznek részt napi 3 órában. A Békés Városi Püski Sándor Könyvtár pályázatot adott be, amely nyert. Így a gyerekek részesei lehetnek egy rendhagyó, a népdalokkal foglalkozó összetett projekt megvalósításában.

Az 1. napon a "Béreslegény jól megrakd a szekeret" című népdalt dolgozták fel a 6. osztályosok. A népdal témakör kapcsolódik a 6. osztályos ének zene és magyar tantárgyak tananyagához.

Az első órában a népdalokról tanultakat ismételték át egy keresztrejtvény segítségével, majd a népdal szövegével és dallamával ismerkedtek meg a tanulók. Kooperatív technikák segítségével dolgozták fel a népdal szövegét, amelyet szövegértés feladatlap és prezentáció segített. Többször elénekelték, illetve néhány tánclépéssel mozgásos formában is rögzítették a tanultakat. A nap legkreatívabb pillanata a rajzolás volt. Minden csoport kapott 1-1 versszakot a népdal szövegéből, amelyhez szebbnél szebb illusztrációk készültek. Ezekből a rajzokból képregényeket állítunk össze. Aki készen volt a rajzzal, az megismerkedhetett az új hangszerekkel, valamint ki is próbálhatták azokat.

Jó hangulatban, élményekkel tele mentünk haza, várva a következő napot.

Földesi Magdolna, Vér Ferencné, Vámos Lászlóné tanárok

Tételek: 1 - 20 / 67 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!