Mini stábbal utaztunk Miskolcra


A csapat, az edző, a jegyző,a videós, a közvetítő és az elnök utazott Miskolcra. Még ezt is soknak tartotta, már a kezdésnél a két játékvezető...(Mi lett volna, ha a GU is felvonul? Megérdemelték volna! )

Pénteken viszonylag késői kezdéssel lett megrendezve Miskolcon, a körcsarnokban a rájátszás utolsó előtti mérkőzése. A MEAFC ugyanúgy 11 emberrel készült a meccsre, mint a BSzSK. A csapattal sajnos nem tudott most utazni Bányai Péter, így a gportálon hiába kerestük a közvetítést. Utazott viszont Erdei Ferenc elnök, aki a Facebook oldalunkra írt addig, amíg a telefonja bírta. Jegyzőkönyvírónk Kohári Döniz is kommentálta a látottakat, az összefoglalóm gerincét neki köszönhetjük. A MEAFC oldaláról nem érkezett stáb, csupán a két játékvezető volt miskolci. Már a mérkőzés előtt nemtetszésüket fejezték ki, hogy Veres Csongor rögzíti videón a meccset. (Remélhetőleg megnézhetjük majd a Békés Tv-ben.)
A kezdés nem volt összeszedett. Az első negyedben nehezen indult be a gépezet, valahogy nem állt össze sem a támadásunk, sem a védekezésünk. Nem tudott Korcsog György és Nikola Solevic ezen a mérkőzésen játszani. Felépült viszont Nagy Ádám és Farkas Geri is.
Pont ők ketten lettek a játékvezetők "kedvencei"!

Nagy Ádámnak már az 5. percben 3 faultja volt, Farkas Gergő a 3. negyedben 2 perc alatt kapott 2 faultot, egy technikait, majd egy kiállítást is, miközben az ellenfél játékosa trágár szavakat használt valaki édesanyjára. Elvett labda alapvonali bedobásnál, röptébe számolta a játékvezető az 5 másodpercet. S hogy objektívek legyünk:egyszer mi is hibáztunk. Hamarabb jött egy beszámolás. Erről Döniz így vélekedett:

"Én is hibáztam, ez tény: rosszkor, rosszul számoltam be (isten látja lelkem, nem állt szándékomban a pályán lévő játékost ezzel zavarni .
Ha direkt akartam volna ilyet csinálni, akkor nem 21 pontos előnynél teszem, hanem mínusz 15nél…"
Egy a lényeg: az első negyedet a miskolciak vitték (24-13), de a csapatunk ismét megmutatta, hogy minden nehézség ellenére tudnak küzdeni. A meccsen a Bojan Risimic, Kis Gergő, Csorba Szabolcs alkotta trió vitte a prímet, de a többiek szerepe sem lebecsülhető!A félidőre már 2 ponttal mi vittünk.

Jó védekezéssel lefaragták a kezdeti hátrányt és mérkőzésen belül óriásit fejlődtek, küzdöttek!
Így most gratulálhatunk Balog Vilmosnak és csapatának a 27. győzelmükhöz!

Risimic B.: 23; Zsíros G.: 8/3; Nagy Á.: 6/3; Farkas G.: 3/3; Bere M.: 7; Takács I.: 2; Kis G.: 19/3 Csorba Sz: 14; Nagy Cs.: 3/3; Vujadinovic V.: 3/3; Molnár Á.

Jv.: Lengyel Ádám; Lónáth László


Utolsó rájátszásunk hazai pályán lesz 2014.május 24-én este 18.00-tól. Várunk mindenkit a csarnokba!
HAJRÁ BÉKÉS! HAJRÁ BSzSK!

Erdei K.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!