Bajnokok a kicsik is!


Szombaton a Dr. Hepp Ferenc Iskola tornatermében U-11 Megyei Bajnokság utolsó fordulóját játszották.

Az országos bajnokságban nem szereplő játékosokkal játszó békési csapat, eddigi valamennyi mérkőzését megnyerte. Megjegyzem: volt olyan edző, aki félreértelmezte és az országos bajnokságban induló gyerekekkel érkezett a bajnokságra.
Ettől függetlenül az első mérkőzését nagyszerű játékkal fölényesen nyerte a Békési U-11 -es csapat a Mezőberényi Young Boys csapata ellen 68-21-re.
A második mérkőzésre teljesen leengedett a csapat és vereséget szenvedett Békéscsaba csapatától 57-29- re. Az egész éves egyenletes teljesítménynek köszönhetően mindössze egy vereséggel így is Megyei Bajnok lett az U-11 békési csapat. Dicséret illeti,nem csak a megyei csapatot,hanem a teljes U-11- es keretet,azokat is akik az országos bajnokságban játszottak és a 4.helyet szerezték meg. A kicsik egyik legnagyobb vágya, hogy ők is fekete pólóban lehessenek, amelynek a hátán: HAJRÁ BÉKÉS! szlogen van- tudtuk meg Hegedűs Ferenctől, aki köszönetét tolmácsolja edzőtársa Korcsog György nevében is: "Köszönöm a BSZSK vezetőségének és valamennyi szülőnek támogatását és segítségét!"

Mi pedig büszkék vagyunk az eredményre és gratulálunk minden játékosnak!

Hajrá Békés! Hajrá BSzSK!

Erdei K. , fotó: Vad Péter


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!