Helvécián járt a Surman Box Club


Helvéciai Sikerek

2014. június 21.-én került megrendezésre Helvécián a Dél-alföldi régió soron következő fordulója, amely egyben a Női junior és ifjúsági versenyzők részére válogató is volt, a hamarosan kezdődő kontinens viadalra.

Egyesületünket Antóni Antal a serdülő korcsoport 41,5kg-ban, Surman Zoltán Jr. a juniorok 60kg-os kategóriájában, míg Kovács Kristóf az ifjúsági korcsoport 56kg-osok csoportjában képviselte.

Antóni Antalnak a saját súlycsoportjában nem volt ellenfele, ezért két súlycsoporttal feljebb a 44,5kg-os kategóriában mérkőzött meg. Ellenfele a Kecskeméti Borsos Tamás volt. Nagyon kiegyenlített és színvonalas mérkőzést vívtak a versenyzők, amit az is mutat, hogy a bírók is minden menetben nehezen tudták eldönteni, hogy kit jelöljenek meg győztesnek. Sajnos a mérkőzés végén a kecskeméti versenyzőt hirdették ki győztesnek 2:1 arányban. Surman Zoltán Jr. is egy kecskeméti versenyzővel, Bosnyák Péterrel mérhette össze tudását. Zoli egy percig sem hagyott kétséget arról, hogy ki a jobb. Ennek megfelelően egyhangú, 3:0-s pontozással győzte le ellenfelét.

- Végig irányított a mérkőzésen és a nemrégiben kialakított új küzdőmodorának köszönhetően sokkal határozottabb és látványosabb volt az ökölvívása. A harmadik menet hajrájában olyan módon tudott újítani, hogy számomra is kisebb meglepetést okozott. Az "új" harcmodort még nem egész egy hónapja gyakoroljuk és remekül hajtotta végre az elvárásokat. Természetesen van még min fejleszteni, alakítani, de mindenképpen úgy látom, hogy jó úton járunk és egy eredményesebb küzdőmodorral gazdagítjuk eddigi tudását Zolinak.

Harmadik versenyzőnk Kovács Kristóf a Tiszakécskei Kolompár János ellen lépett szorítóba. Kristóf rengeteget fejlődött az elmúlt időben. Ezen a mérkőzésen is meg látszott és szemmel látható volt versenyzőnk tudásbeli különbsége ellenfelével szemben. Ennek megfelelően már az első menetben többször számolni kellett Kolompár Jánosra és a mérkőzés véget is ért a szünet megkezdése előtt. Kristóf az első menetben TKO-s győzelmet aratott.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!