Norvég vendégművészek léptek fel a Belencéres Gálán


Megjelent: 2014 Július 3. ( Csütörtök ) 13:18
Módosítva: 2014 Július 4. ( Péntek ) 13:59
Nagy sikere volt a 2014. július 27-én, telt ház előtt megtartott Belencéres Néptánc Gálának és Táncháznak, mellyel idén már negyedik alkalommal egészült ki a Békés-tarhosi Zenei Napok.

Láthattunk kalotaszegi táncokat Almási Berta – Szabó DánielKeresztelők című koreográfiájából, de szintén Erdélybe kalauzoltak el minket a művészeti vezető, Mahovics Tamás által színpadra álmodott széki és magyarpalatkai táncok, melyeket Antal Dóra és Antal Rolandösszeállításaként szilágysági táncok követtek. Az utóbbi koreográfiát legutóbb nemzetközi porondon Isztambulban mutatták be a táncosok. A 90 gyermekből és fiatalból álló együttes ebben az évben több mint 50 alkalommal mutatkozhatott be. A csoportok utánpótlás, gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályban táncolnak. A Népművészet Ifjú Mestere címmel rendelkező Mahovics Tamás Pauza című koreográfiáját is láthattunk, melyet eleki román táncokból készített. De a gyermek együttes előadásában a fiatal tánckarvezető, Csipei Judit: Somogyi táncok című összeállítását is megtekinthettük. A Békés megyei magyar táncok kutatása Tamás számára nagyon fontos. A feltárt megyei táncok sorában most először láthattak színpadon felelevenedni szeghalmi táncokat Csipei Judit – Mahovics Tamás: Szeghalmi regruta bál című koreográfiájában.

Tételek: 41 - 48 / 48 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!