Idén is kórusok találkozhattak a XXXVIII. BÉTAZEN zárónapján


A békési református templomban zajlott le 2014. június 28-án, szombaton, a XXXVIII. BÉTAZEN egyik leglátványosabb programeleme a Kórustalálkozó. A találkozó művészeti vezetője, Sebestyénné Farkas Ilona karnagy, aki tanulmányait a legendás hírű tarhosi Énekiskolában kezdte, idén 11. alkalommal érkezett kórusával, a budapesti Hunyadi Véndiák Kórussal a rendezvényre.
A délután folyamán igen magas színvonalú produkciókban gyönyörködhetett a közönség. Elsőként a Kutyejné Ablonczy Katalin karnagy által vezetett békéscsabai Calandrella Kamarakórust hallhatták, őket követte aDunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara. Karvezetőjük, Pocsai Mária, a gimnáziumi évei alatt Mona néni békési tanítványa volt. Harmadikként a budapesti Hunyadi Véndiák Kórus állt a színpadra, majd az egyéni bemutatkozásokat a Sárbogárdról érkezett Huszics Vendel Kórus zárta. Karvezetőjük, Huszics Vendelné, szintén a tarhosi Énekiskola tanulója volt. A hagyományoknak megfelelően a műsor a fellépők közös produkciójával zárult. Az összkar Sebestyénné Farkas Ilona vezényletével Erkel – Bárdos: Szózat c. művét énekelte. A nap egy jó hangulatú vacsorával zárult a Dübögő Étteremben, ahol a személyzet és a vendégek legnagyobb örömére ismét dalra fakadtak a kórusok.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!