Szegedisek a Református Középiskolák Találkozóján


2014. július 6-9. között Mezőtúr adott otthont az immáron 29. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Magyar Református Középiskolák Találkozójának

Az eseményre Magyarországról, valamint Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek tanárok és diákok. A hétfői nyitó Istentisztelet után műsort adott a Mezőtúri Református Kollégium gyermek és felnőtt kórusa, valamint beszédet mondott Czunyiné Bertalan Judit, köznevelési államtitkár. Ezután a tanárok a konferenciateremben értekezletet tartottak. A diákokat pedig sportvetélkedővel és koncertekkel várták a szervezők. A keddi nap fő programja a Nagykunság és a Tisza-tó környékének megismerése volt. A találkozó a belvárosi Nagytemplomban zárult, ahol felolvasták a zárónyilatkozatot és felszólalt Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, valamint Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő. Iskolánk delegációját Kovács Dániel Igazgató Úr, Derányi Anita, Tóth Alexandra és jómagam alkottuk. A következő találkozót, testvériskolánk, a zilahi Wesselényi Református Kollégium rendezi.

Balogh Anikó (13.B)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!