Ifjúsági Díjat kaptak


Békés városában 1995 óta minden évben dönt a képviselő-testület az ifjúsági díjak odaítéléséről.

Békés Város Ifjúsági Díjára az oktatási, közművelődési, közgyűjteményi intézmények, a diákönkormányzatok szövetsége és a helyi sportegyesületek tehetnek javaslatot.

Békés Város Képviselő-testületének 279/2014. (VIII.28.) határozata alapján 2014-ben szintén 5 diák veheti át elismerő díját kiemelkedő tanulmányi vagy sportbeli eredményéért.

BALOG ÁKOS Két ikertestvérével a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7.d. osztályos tanulója. Tanulmányi eredménye kiváló, számos tantárgyból külön dicséretben részesült. Szorgalma példaértékű. Különleges hangszínére hamar felfigyelt tanítója és szavaló versenyekre nevezte. A felső tagozatosan sem lett hűtlen a vers- és prózamondáshoz. A legrangosabb díjat 2014-ben kapta Miskolcon, a református általános iskolák Országos Magyar Versenyén prózamondás kategóriában 1. helyezett lett. A földrajz tantárgyból csapattársaival bejutott a "Kövesd a kutatókat!" elnevezésű verseny országos döntőjébe. Tagja volt a "Vigyázz! Kész! Pénz!" versenyen az országos döntőben 4. helyezést elért csapatnak. Mindezek mellett jut ideje legkedvesebb tevékenységére, a kosárlabdázásra. Korosztályának, a serdülő csapatnak tehetséges játékosa, aki tudását magasabb korcsoportban is igyekszik gyarapítani. Az iskola III. korcsoportos diákolimpiai megyei bajnokcsapat tagjaként az országos döntőn elért 5. helyezés a békési férfi kosárlabdázás legjobb utánpótlás eredményének számít. Nagykőrösön a református általános iskolák országos döntőjében szerepelt társaival, ahonnan aranyéremmel tértek haza.

BALOG ÁKOS

Két ikertestvérével a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7.d. osztályos tanulója.Tanulmányi eredménye kiváló, számos tantárgyból külön dicséretben részesült. Szorgalma példaértékű. Különleges hangszínére hamar felfigyelt tanítója és szavaló versenyekre nevezte.

A felső tagozatosan sem lett hűtlen a vers- és prózamondáshoz. A legrangosabb díjat 2014-ben kapta Miskolcon, a református általános iskolák Országos Magyar Versenyén prózamondás kategóriában 1. helyezett lett. A földrajz tantárgyból csapattársaival bejutott a "Kövesd a kutatókat!" elnevezésű verseny országos döntőjébe. Tagja volt a "Vigyázz! Kész! Pénz!" versenyen az országos döntőben 4. helyezést elért csapatnak.

Mindezek mellett jut ideje legkedvesebb tevékenységére, a kosárlabdázásra. Korosztályának, a serdülő csapatnak tehetséges játékosa, aki tudását magasabb korcsoportban is igyekszik gyarapítani. Az iskola III. korcsoportos diákolimpiai megyei bajnokcsapat tagjaként az országos döntőn elért 5. helyezés a békési férfi kosárlabdázás legjobb utánpótlás eredményének számít.Nagykőrösön a református általános iskolák országos döntőjében szerepelt társaival, ahonnan aranyéremmel tértek haza.

MOLNÁR ÁKOS

Molnár Ákos 1997. 06.03-án született. A Karacs Teréz Általános Iskolában kezdett el kosárlabdázni 1. osztályos korában. Jelenleg a Szeberényi Gusztáv Adolf Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója. Labdaérzékével az első pillanattól kezdve kitűnt kortársai közül. Példamutató edzésmunkájának, akaratának, elhivatottságának köszönhetően minden korosztályos csapatban vezérszerepet töltött be. Univerzális játékos, több poszton bevethető.

Az iskola csapatával többszörös megyei diákolimpiai bajnok, az elmúlt szezonban a BSZSK U18-as csapatával a Nemzeti Kiemelt Bajnokságban ért el szép eredményt. A junior csapattal megnyerte az Aradi Liga nemzetközi bajnokságot, a döntő legértékesebb játékosának választották.

A 2012/2013-as szezontól a BSZSK NBII-es felnőtt kosárlabdacsapatának tagja, a 2013/2014-es szezonban NBII-es gárdában rendszeres játéklehetőséget vívott ki magának, bajnoki címet szerzett.

A fentiek alapján a Békési Szabadidős Sportklub Molnár Ákost javasolta Ifjúsági Díjra.

OLÁH KRISTÓF LÁSZLÓ

Oláh Kristóf László az Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, zenei tanulmányait 2008 szeptemberében kezdte furulya szakon, Szarka István tanár úrnál. Kiemelkedő tehetsége már az első évben megmutatkozott, amikor a Gyulán megrendezett Megyei Furulyaversenyen korcsoportjában I. helyezést ért el. A 2010/11 – es tanévben egy új hangszer, a szaxofon tanulását kezdte el, Demjén Gábor tanár úr tanítványaként. Ezen a hangszeren is gyorsan fejlődött, így a következő tanévben elindulhatott a Szarvason megrendezett Megyei Fafúvós versenyen, ahol szaxofon kategóriában, korcsoportjában I. díjat kapott. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően, a 2013/14 - es tanévben Országos Szaxofon Versenyen vett részt Pomázon, ahol korcsoportjában II. helyezést ért el. Még ugyanebben a tanévben részt vett a szerbiai Szabadkán megrendezett Nemzetközi Fafúvós Versenyen, ahol játékát a zsűri I. díjjal jutalmazta. Hangszeres tudását szakmai kurzusokon is rendszeresen fejleszti. Aktív résztvevője Békés Város zenei életének, fellépéseivel gyakran színesíti a kulturális rendezvényeket.

Oláh Kristóf László Békés Város Ifjúsági Fúvószenekarának is lelkes tagja, akire mindig számítani lehet. Társaival és a tanáraival való kapcsolata közvetlen és őszinte. Magas szintű hangszeres tudása és közösségért végzett munkája elismeréseként javasolja az alapfokú művészeti iskola az Ifjúsági Díjra.

SZILÁGYI DÁVID

Szilágyi Dávid 1996. 10. 15-én született Mezőtúron. 2008-ban kezdett kézilabdázni, korábban játszott Túrkevén és Mezőtúron is. 2012-ben került a Békési FKC csapatához, ahol a serdülő és junior csapat oszlopos tagja lett. A 2012-2013-as szezonban csapataival az Országos Serdülő Bajnokságban III. helyezést, illetve az Országos Ifjúsági Kupában és az NBI/B Junior Bajnokságban egyaránt II. helyezést ért.

A 2013-2014-es bajnokságban már az NBI/B-s felnőtt csapatban is bemutatkozott és az NBI/B Junior bajnokságban első helyezést ért el. A góllövő listán 203 góllal a harmadik helyen végzett.

A kitartó alázatos munka eredményeképpen 2013-ban behívót kapott a Magyar Ifjúsági Válogatottba, ahol azóta folyamatos szerephez jut. 2014. augusztusában a lengyelországi ifjúsági Európa bajnokságon a Final-fourban végeztek.

A Szegedi Kis István Református Gimnázium 12. osztályába jár. Tanulmányait példásan végzi.

SZILÁGYI EMMA FRANCISKA

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 8. osztályos tanulója. Alsó és felső tagozatos tanulmányait minden évfolyamon kitűnő eredménnyel zárta.

Kimagasló viselkedéskultúra jellemzi, korosztályában is népszerű. Kedves, derűs diák, akire sokféle területen lehet számítani az osztály közösségi munkájában. Az iskolai diákönkormányzat tagja. Tanulmányaiban a magyar nyelv és irodalom területén kimagasló eredményeket szerzett:

• A Magyar Nyelvtudományi Társaság Szógyűjtő pályázat I. helyezettje.

• A Petőfi Sándor Gimnázium országos tanulmányi versenyén nyelvtanból és történelemből a II. helyezést szerezte meg, a Kazinczy Szépkiejtési versenyen a városi fordulón ugyancsak II. lett.

• A tanulás mellett jut ideje mese- és novellaíró pályázatokra is.

• A sportban is megállja a helyét; gyaloglóversenyeken elért eredményeire is büszke lehet: Tatabányán: 5 km-es távon IV. helyezést ért el; Budapesten: 3., 6. és 8. helyezése mellett a BUDAPEST NEMZETKÖZI NYÍLT FELNŐTT BAJNOKSÁG serdülő ligáján a 3000 méteres gyaloglás IV. helyezettje lett egyéni csúccsal.

Kimagasló tanulmányi eredményei, kitartó szorgalma példaértékű.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!