Remek első félidő után nem tudtak nyerni


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Tegnap délután felnőtt csapatunk az FKSE Algyő csapatát fogadta az NBI/B harmadik fordulójában. Mindenki tudta, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, hiszen az Algyő már 2 győztes bajnoki mérkőzést tudhatott maga mögött.

A vendégek szerezték meg a mérkőzés első gólját, fej-fej mellett dobálták a gólokat a csapatok. A békésiek közül Cifra, Kardos és Domokos Imre szépen vette be az algyői kaput, így a 15. percben 8-8 volt a mérkőzés állása. A félidő második felében sikerült a jó védekezésből, több gyors támadást is indítani a békésnek, amikből könnyebb gólokat sikerült szerezniük, a 24. percben sikerült 4 góllal is ellépnie a Békésnek. A félidő végére sikerült tartani ezt a lendületet, a 30. perc végén 17-12-t mutatott az eredményjelző. Kellett is a szünet a csapatoknak, a gyors játék után. A második játékrészt jól kezdték a fiúk, egymás után két békési gól született még, így a 33. percben 19-12 volt az állás. Sajnos ezután több hibát is ejtett a békés, mind védekezésben, mind támadásban, így sikerült az Algyőnek egy 2-9-es szériát hozni, amivel kiegyenlítette a mérkőzést, a 43. percben 21-21 a mérkőzés állása. Ekkor megsérült Domokos Imre fiatal játékosunk, akinek felszakadt a feje egy ütközés során, miután ellátták, még visszatudott jönni a pályára. Ám mérkőzés után kórházba látták el sérülését. Innen még sikerült visszajönnie a Békésnek és 24-21-es eredménnyel megfordítani a meccset. Ekkor Dankó Ervin időt kért, ami használt is csapatának. Az utolsó 10 percben az Algyő egy remek küzdelmes játékot mutatva, maga mögé parancsolta a Békést. A békési védekezést szétszedve, értékes gólokat szerzett az Algyő, amire hiába próbált már a Horvácki Márió egyéni gyors megoldásokkal válaszolni, végül 28-31-es eredmény mellett az Algyő begyűjtötte 6. pontját a bajnokságban.

Békési FKC - FKSE Algyő 28 - 31 (17-12)

BFKC: Styop M., Domokos D., Balán R., Kardos R. 5, Szilágyi D., Cifra T. 7, Teleki L., Kovács A. 1, Horvácki M. 6, Kopcsák J. 3, Gazsó P., Domokos I. 5, Polgár T., Molnár S. 1, Fedor B., Kánya L.

Algyő legjobb dobói: Ambrus J. 11, Gazsó B. 5.

Kádas László (edző): "Egy félidőt már koncentráltan, jól kézilabdáztunk. Hat gólos vezetés birtokában, olyan megmagyarázhatatlan egyéni hibákat vétettünk, melyet a jól küzdő Algyő könyörtelenül ki is használt."

Jövő héten az újonc Füzesabonyhoz utazik csapatunk.

Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!