Toleranciát az éveknek, hasznos ismereteket az időseknek


A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság új programot indít, melynek célja a járművezetőként, illetve gyalogosan közlekedő idősek biztonságának erősítése.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Békés megyében működő rendőrkapitányságok közreműködésével kampányt indít, melynek célja az idősek tájékoztatása. Minden életkornak, így az időskornak is vannak olyan sajátosságai, melyek hatással lehetnek a közlekedésbiztonságra. Míg a gyermekeknél, fiataloknál a tapasztalatlanság, addig a 65 év felettieknél a lassuló reflexek miatt fokozódhat a balesetek bekövetkezésének kockázata. A túl komótos közlekedés, a túlzott óvatosság – főként, ha bizonytalansággal is párosul – ugyanolyan balesetveszélyes lehet, mint a gyorshajtás. A kor előre haladtával romolhat a látás, a hallás, gyengülhet a figyelemmegosztó képesség, lassulhat az információk feldolgozása, nőhet a reakcióidő. Ha tompulnak a reflexek és a figyelem, könnyebb elnézni, vagy akár figyelmen kívül hagyni például egy közlekedési jelzőtáblát. Egy ma 65 éves járművezető, aki 18 évesen szerzett jogosítványt, 47 évvel ezelőtt jóval kisebb járműforgalom mellett szerezte meg azt az elméleti és gyakorlati tudást, amellyel ma is vezet. Tudásának felfrissítésére, az azóta bekövetkezett KRESZ – változások megismerésére, elsajátítására legfeljebb önképzés útján van lehetősége. Ha elérkezik az a pillanat, amikor valaki belátja: egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy autót vezessen, gyalogosan vagy kerékpárral indul majd útnak. Ebben az esetben a súlyos sérülés kockázata tovább fokozódik, hiszen a gyalogosokat és kerékpárosokat nem védi karosszéria. Egy szerencsétlen esés is súlyos, vagy akár végzetes következménnyel járhat.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság "Toleranciát az éveknek, hasznos ismereteket az időseknek" című kampánya kettős céllal jött létre. A szakemberek egyrészt tanácsokkal igyekeznek ellátni az időseket. Ismertetik az érdeklődőkkel a baleseti statisztikai adatokat, a főbb baleseti okokat, a szerencsétlenségek elkerülésének lehetőségeit. A "Hoztam egy KRESZ kérdést" című kvízjáték segítségével a résztvevők szórakoztató vetélkedő keretein belül frissíthetik fel szabályismeretüket, valamint az idősek fórum keretében kaphatnak választ közlekedési témájú problémáikra, kérdéseikre. Emellett a kampány fontos célja, hogy a sajtó segítségével a fiatalabb közlekedők figyelmét ráirányítsa az idősekre, a balesetek megelőzése érdekében toleranciát, türelmet kérjen tőlük. A programban részt vesz a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége, a békéscsabai, gyulai, valamint a mezőkovácsházi mentőállomások, illetve a Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt.

A kampány állomásai:

Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ, 2014. november 5., 9 óra

Békés, Békési Civil Szervezetek Háza, 2014. november 11. 9 óra 30 perc

Gyula, Vigadó, 2014. november 12. 9 óra

Mezőkovácsháza, Kalocsa Róza Kulturális Kht. Művelődési Központ, 2014. november 19. 10 óra

Minden érdeklődőt vár a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság

és a kampányban közreműködő intézmények, szakemberek!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!