Volt egyszer egy mesehét… (4. nap)


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
Immár hagyomány iskolánkban, hogy minden tanévben témahetet rendez az alsó tagozatos munkaközösség. E hét középpontjában a népmesék állnak, velük kapcsolatosak a szervezett programjaink, amelyek minden tanulót igyekeznek megszólítani.

A cél, hogy a gyerekek beleéljék magukat a mesék világába, továbbgondolják azokat, találkozzanak az élő szó varázsával. A már bevált programok közé minden évben új elemet, eseményt is tervezünk.

A hét összekötője a vándorlegény, aki a feladatokat elviszi az egyes osztályoknak, részt vesz a tevékenységekben, majd lezárja a hetet.

Az idei témahéten is érdeklődő közönség előtt olvasott mesét közel száz alsó tagozatos kisgyermek minden délben, a közösségi teremben. Jutalmuk hamuban sült pogácsa volt. A helyszín ebben az évben kiegészült a Teleky utcai óvodával, ahol naponta 8-10 tanuló olvasott mesét a délutáni alvás előtt a kicsiknek.

A témahetet megelőzően előzetes feladatként egy adott meséhez rajzolhattak illusztrációt a tanulók. Az elkészült munkákat az aulában állítottuk ki, a legjobban sikerült rajzok készítőit hétfőn délután jutalmaztuk. Ezen a délutánon az iskolarádióból egy rövid ismertetőt hallhattunk a mesék keletkezéséről, jellemzőikről. Ekkor vitte el a vándorlegény minden osztályhoz a mese heti rejtvényeket, melynek megoldását a meseládába dobhatták be a hét folyamán. A hibátlan megfejtést leadó gyermekeket apró figyelmességgel jutalmaztuk.

Kedden délelőtt a Teleky utcai óvoda nagycsoportosait hívtuk meg egy hétpróbára, érdekes, mesés, mozgásos feladatokra. A kisgyerekek –némi megilletődés után – kedvvel vettek részt ezen az eseményen, egyre jobban feloldódtak és ügyesen vették az akadályokat.

Az iskolásoknak kedden délután a városunkban ismert, illetve az iskolánkhoz valamiképp kötődő felnőttek hozták el kedves meséjüket. Több felnőttel már visszatérő találkozásunk volt ez, s úgy láttuk, örömmel jönnek el évről évre a gyerekekhez. Természetesen mindig más osztályközösséghez, akik hálásan és kedvesen fogadták most is vendégeiket.

Szerdán délután minden alsós gyermek részt vett egy nagyon jó hangulatú hétpróbán, melynek jutalma egy mesebeli aranytallér volt.

A keddi és a csütörtöki napon egy-egy harmadik osztály részese lehetett egy igen érdekes foglalkozásnak, amelyet Károlyi Gitta meseterapeuta vezetett.

Az utolsó rendezvényünk vendége Kóródi Ildikó mezőkovácsházi meseíró volt, akinek négy kísérője – hatodik osztályos tanulók – az ő általa megálmodott történeteket olvasták el a békési hallgatóságnak.

A hetet a vándorlegény értékelte és zárta be.

A témahetet nagyon hasznosnak tartjuk, hiszen –remélhetőleg- színesítette tanulóink mindennapjait, s talán közelebb vitte őket a varázslatos mesevilághoz. Szeretnénk, ha az ott szerzett élmények elkísérnék őket a többi napon is.

A hét sikere az alsó tagozatos tanítók, az iskolai könyvtáros, a stúdiósok munkáját dicséri. Köszönjük a Teleky utcai óvoda partneri együttműködését!

Anyagi támogatást a Heppiskola Gyermekeiért Alapítvány és iskolánk diákönkormányzata adott.

Köszönet mindenkinek, aki a témahetet munkájával, gondoskodásával támogatta

(Borosné Korcsok Eszter, szervező)

Tételek: 61 - 80 / 87 (5 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!