Különös szó, idegen, de mégis ismerősen cseng, hiszen mindenki hallja ezt a szót, évente egyszer legalábbis, így év vége felé. Akinek az Örökkévaló több évet adott már ezen a földön, az kifejezetten sokszor hallhatta, a fiatalabbaknak kevesebb ideje lehetett erre. Amilyen ismerős a fogalom, olyannyira nem ismeri a legtöbb ember a jelentését, és a mögötte levő tartalmat. Az tény, hogy az advent nem volt mindig az egyházi év része. Nem is lehetett, hiszen az egyházi év kialakulása hosszú időszakot ölelt fel. Az első évszázadokban az egyház még a karácsonyt sem határozta meg, hiszen nem Jézus születése volt a fontos, hanem a feltámadása, amely húsvét vasárnapján történt meg. Minden vasárnap, minden istentisztelet egyúttal emlékezés a megváltásra. Az egyház, Isten vándorló népe ráadásul az örök adventben él. Jézust a keresztyének visszavárják, de ennek időpontja nem ismert pontosan. Egyszer vissza fog térni, ez biztos, addig várakozásban él a keresztyénség. Amikor a IV. században a karácsony időpontja december 25-én lett meghatározva, kialakult az ezt megelőző várakozási időszak is. Ezt nevezték el adventus Domini-nek, tehát az Úr eljövetelének. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, de az is lehet, hogy a negyedik vasárnap egyúttal szenteste. A katolikus egyházban a liturgikus szín a lila volt, amely az összeszedettség, a bűnbánat és a fegyelem színe. Nagy Gergely pápa döntött úgy, hogy négy vasárnapot ölel fel az advent. Ezt a reformáció egyházai is megtartották. Az ortodox (keleti keresztyén) egyházak hat hetes böjtöt tartanak ebben az időszakban. Az ó-antifónáknak nevezett ősi adventi gregorián énekek szövege a következő:
Ó, Bölcsesség! Ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől másikig erősen átfogod, és jóságosan el is rendezed: jöjj el, és taníts meg minket az okosság útjaira!"
Ó, Adonai! Izrael házának vezére, ki Mózesnek a pirosló tűzlángban megjelentél, és neki Sina hegyén törvényt adtál: jöjj el, és szabadíts meg minket kinyújtott karoddal!"
"Ó, Jessze gyökere! Ki jelként állasz a népek között, kinek láttára a királyok elnémulnak, kire minden nemzetek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, és már ne késlekedjél!"
"Ó, Dávid kulcsa! Izrael házának jogara, ki megnyitsz — és nincs, aki bezárja; bezársz — és nincs aki megnyissa: jöjj el, és vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában!"
"Ó, Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja: jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!"
"Ó, Népek Királya! Mindannyiunknak vágyakozása, Szegletkő, a két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!"
"Ó, Emmanuel! Törvényünk és Törvényhozónk, népek reménysége és üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!"
A négy gyertya a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet jelképezi, de személyekhez is kötődik. Isten Ádámnak és Évának ígérte meg a megváltó eljövetelét (hit). A zsidó nép azt az ígéretet kapta, hogy közöttük születik meg a megváltó messiás (remény). Máriát érte az a megtiszteltetés, hogy megszülhette Jézust, a megváltót (öröm), és Keresztelő János hirdette az embereknek, hogy eljött a megváltó, és utat készített az emberek szívéhez (szeretet). Ezek az igazságok ma is érvényesek, ránk is állnak. Az adventi koszorú egyébként csak a XIX. századi Németországra nyúlik vissza, ahol Johann Wichern lutheránus lelkész, Isten nagyszerű emberek készítette el az elsőt 1839-ben. Nála még 23 gyertya volt a koszorún. A szokás elterjedt, igaz, négy gyertyával.
Legyen az advent az igazi elcsendesedés időszaka, és fedezzük fel az advent valódi értelmét. Az ünnepi várakozás csak Krisztussal, Krisztusra hangolódva ér valamit.
Mucsi András
református presbiter
