Városi adventi koszorút állított a Nefelejcs egyesület és a KÉSZ, és minden vasárnap kis gyertygyújtási ünnep-séget, szeretetvendésgséget szervezett a Kulturális Központtal, a Piacfel-ügyelettel közösen, az Önkormányzat és Izsó Gábor polgármester Úr hathatós segítségével. De részt vettek benne a város oktatási intéményei, kulturális egyesületei, Gál László vállalkozó és Nagy József katolikus esperes is. A szökőkút körötti tér idén időjárástól függetlenül a meleg szeretet helyszínévé vált, s jövőre – a tervek szerint – egy kizárólag helyi termékeket forgalmazó kis vásárrá alakulhat ez a Megváltót váró, ki Jézus születésének megünneplését célzó rendezvény. Szemben a plázák ilyenkori tébolyával, mammon őrületével.
Sokszor ismételtem már az édesanyámtól tanult dalocskát, és minden Karácsonykor újból meg is teszem: "Rossz a Jézus kiscsizmája, sír a ködmöne/ázik, fázik, megveszi az Isten hidege./Hogyha volna kiscsizmám, Jézuskának odaadnám/báránybőrös ködmönkémmel jól betakarnám." Ennek az annyira szívhez szóló kis éneknek a hangulatát idézte bennem az idei december.
Mert rendhagyó volt idén az advent azért is, mert szülővárosom, Sepsiszent-györgy, most ismét bizonyította történelmi szellemét és jelentőségét. A volt iskolám, a Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen innen kezdődött harc, majd a Magyar Himnusz védelmében indult pártokon felül-emelkedő székely népmozgalom hitem szerint Gábor Áron mondatainak jelentőségével hasonlatos. 2014. november 16-án volt 166 éve, hogy Sepsiszent-györgyön, a Háromszék Honvédelmi Bizottmánya ülésén Gábor Áron elmondta híres szavait: "Lészen ágyú". Ez a rövid mondat megváltoztatta a háromszéki önvédelmi harc menetét, századokon át ható példát nyújtva a székelyeknek. "Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs munició, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz munició, amennyi kell" A most történő eseményeket nézve úgy tűnik, képletesen a muníció mára sem fogyott el.
Nagyon büszke vagyok, meghatott és kicsit fájóan irigy is, hogy nem lehetek ott az éneklőkkel.
Kacsó Sándor így ír az Advent a lágerben című versében: "Ó, gyere be, kicsi Jézus,/Ó, gyere be, béke,/Hajszolt lelkem hajlékába,/Fáradt lábam, hajlott hátam /Bús Betlehemébe./Nagyon rossz a világ most itt./Zárva ajtó, ablak,/
Mindhiába kopogtatnál,/Előkelőbb lakásokban/Aligha fogadnak./Nem is nagyon hiszem, hogy jobb/Szállásod akadna,/Mint ez az én fáradt testem/
Karácsonyi békét váró/Rozzant istállója./Igaz, itt az idegenben/Elhagyatott, árva,/Kóbor kutyák vonítnak rá,/S hosszú puskák, szöges drótok/
Állnak ajtajába./Igaz, búval vert födelét/Komisz szél cibálja,/S nincsen semmi,
semmi fény már/Hideg éjbe vakon néző/Két kis ablakába./De az alázat szalmáját/Hintettem le a földre,/S meleg párát lehel majd Rád/Türelmességem szamara,/Jámborságom ökre./Gyere bé hát, kicsi Jézus,/Karácsonyi béke!/
Rozzant testem kis ablakán/Hadd, tekintsen ki az öröm/Meleg lámpafénye." (Tirgu Jiu, 1944. december 10. - román internálótábor)
Kacsó Sándor ember maradt s magyar máig, pedig cudar idők jártak körötte. Legyen az ő példája is reményt adó a ma harcolóknak. Nemsokára megszületik a Megváltó. Mondjuk Zsitvay Tiborral együtt a Magyar gyermek imáját: "Kis Jézuska, kérve kérünk,/Tégy miértünk nagy csodát!/Rabláncot hord annyi vérünk,/És nem bírja már tovább./Nyújtsd kezecskéd csak feléje,/Szólj csak egy szót, édeset,/S magyar népünk szerencséje/Boldogabb lesz, fényesebb!"
Hiszem, hogy boldogabb lesz s fényesebb, mert merünk tenni érte. Szóval, cselekedettel és mulasztás nélkül. Áldott Karácsonyt minden békésinek és sepsiszentgyörgyinek, minden jó embernek határoktól függetlenül.
