Nagy dobásra készül a BSzSK!


224 cm magas játékos érkezik a BSzSK csapatához!

Szombaton este 18.00-tól kezdődik az a mérkőzés, amit sok békési kosárlabda szurkoló vár. Azt a Vásárhelyi Kosársulit fogadja a következő NBI.B-s bajnoki összecsapásra,akik az elmúlt hétvégén a Hepp Kupa ezüst érmesei lettek, hiszen elbuktak a DEAC elleni csatában. Sok hibával játszották akkor a döntő mérkőzésüket, mégsem szabad lebecsülni a tudásukat. Kiváló összetételű csapat érkezik Békésre. Most azonban a békési Gladiátorok is meglepetéssel készülnek. Talán ismét pályán láthatjuk, két hónapos kiesése után Zsíros Gábort. Emellett új igazolásokra került sor, amelyről a BSzSK elnöke, Erdei Ferenc adott tájékoztatást:

"Bere Marci váratlan és sajnálatos kiesését a BSZSK vezetése gyorsan és időben szerette volna a center poszton pótolni, így azonnal tárgyalásokat kezdtünk számos lehetséges játékossal.
Az első egyeztetések lezárása után örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a tegnapi naptól leigazolásra került, a békésieknek már jól ismert, Dan-Ioan Babut Aradról, aki a 203 cm-es magasságával és 101 kg versenysúlyával kiváló 5-ös poszton bevethető védő-lepattanózó lesz a palánk alatt. "Dani" már bevethető lesz soron következő Vásárhely elleni találkozón, ami különösen nagy fegyvertény számunkra, mivel Babut éveket játszott a vásárhelyi NB1a és NB1b csapatban, így jól ismeri az ellenfél játékosainak és edzőinek képességeit és technikáit.

A másik igazolás Dániából érkezik magyar állampolgársággal és szláv csengésű névvel.
Dalibor Micic került próbajátékra a békési csapathoz, az ő neve a kosárlabda kedvelőinek ismerős lehet a nyíregyházi NBI.A osztályos csapatból.
Soha nem fogja elfelejteni az első alkalmat, aki egyszer találkozott vele a kosárlabda pályán, erre jó okkal szolgál a center 224 cm-es magassága és 138 kg-os testsúlya. Dalibor előnyei közé tartozik a palánk alatti egyeduralom és a hideg időre való tekintettel a "sapkák" bőkezű osztogatása."

A szombati mérkőzés szünetében a kosaras családi napon megrendezett 3-pontos dobó verseny SZUPERBAJNOK döntője lesz megrendezve!

A döntősök:
Karsai Csaba
Pocsai Péter
Sódar Dávid
Balog Gábor

Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok! Hajrá kosárlabda!

Erdei K.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!