Győzelmi mámorban a BSzSK!


Megjelent: 2015 Január 12. ( Hétfő ) 16:26
Módosítva: 2015 Január 12. ( Hétfő ) 18:30
Eddig veretlen csapatot állított meg a BSzSK! A tabella elején lévő Vásárhelyi Kosársuli menetelését állította meg a békési együttes.

Szombaton este teltház előtt kezdte a melegítést a BSzSK férfi NBI/B-s csapata. Új igazolásúként a már korábban is nálunk játszó Dan-Ioan Babut pályára is lépett. De ott volt már a hatalmas center is, aki 224 cm magasságával mindenki fölé magasodik: Dalibor Micic. Melegítőben volt Zsíros Gábor is, de sérüléséből gyógyulva még parkolóként nézte végig a meccset.Nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, hiszen a téli ünnepek miatt volt egy kis szünet a bajnokság menetében. Az új esztendőt hazai pályán kezdhettük,ahol egy kérésnek eleget téve kötéllel választották el a közönséget. A komisszár mellett egy ellenőr is végig jelen volt a meccsen. Nehéz ellenféllel szemben kellett felkészítenie Balog Vilmosnak a csapatát,hiszen az eddig veretlen Vásárhelyi Kosársulit vártuk. Azt a csapatot, akik kiejtettek minket a Hepp Kupából, amit ők egy hete ezüst éremmel zártak végül. Óriási fegyvertény így az a győzelem, amit a Gladiátorok arattak. Nagyon jó kezdéssel gyakorlatilag végig vezették az első két negyedet. Hibátlan védekezéssel egyszer sem tudott fordítani ebben a szakaszban a vásárhelyi együttes. Daniel Krstic példaszerű irányítása, Koma Dániel palánk alatti munkája és Farkas Geri brillírozó dobásai meglepték nemcsak az ellenfelet, hanem szerintem a szkeptikusabb szurkolókat is. Félidőben a három pontos dobóversenyt Balog Gábor nyerte meg. Ez a program még a decemberi családi naphoz kötődött. Félidő után sem eresztett le a békési gárda: harapósan álltak a labdához. Kiválóan teljesített ebben a szakaszban Molnár Ákos, aki a fiatalabb korosztály képviselője csakúgy, mint Béres Nándor. Gyakorlatilag bárki lépett a pályára tőlünk a legjobb formáját hozta. Ezen a meccsen nem volt jellemzően sok az eladott labda és sok lepattanót is megszereztünk. Lassacskán ünnepléssé változott a szurkolás. Ez igazán érthető akkor, ha a békési győzelemre kevés szakértő adott volna egy fabatkát is akár! A papírformát hazudtolta meg a csapatunk, akiknek kijárt az ünneplés, hiszen 10 pontot vertek az eddig veretlenséggel büszkélkedő Vásárhelyi Kosársuli csapatára.

Gratulálunk az edzőknek, a csapatnak! Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok!

A GU is dicséretet érdemel, hiszen sportszerűen szurkoltak!

Békési SzSK - Vásárhelyi Kosársuli: 91 - 81
(23-22; 28-28; 22-12; 18-19)

Krstic D.: 15/3; Kovács B.: 3; Koma D.: 28; Béres N.: 9; Farkas G.: 21/15;
Solevic N.: 8; Molnár Á.: 3; Babut D.: 4; Kis G., Csorba Sz., Nagy Á., Zsíros G.

Erdei K.

TOVÁBBI FOTÓK A SPORTPHOTO.HU -n!

Fotó: Pusztai Gábor


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!