Táskát lopott Békésen - elfogták!


Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy fiatalkorú fiú ellen, aki eltulajdonította egy nő táskáját Békésen.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. március 3-án 19 óra előtt pár perccel tett bejelentést egy nő arról, hogy meglopták. Békésen, a Mónus Illés utcában egy ismeretlen kivette a kerékpárja hátsó kosarából a táskáját. A fiatalember is biciklivel volt és a Károlyi utcán a Pesti utca felé hajtott el. A táskában benne volt a nő pénztárcája, az összes irata, a bankkártyái és egyéb személyes dolgai. A Békési Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A rendőrök azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiút. A békési tinédzser beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy kerékpározás közben figyelt fel a nőre. Utána hajtott, hirtelen megragadta a sértett mögött, a bicikli hátsó csomagtartójára szerelt kosárban lévő táskáját, kivette és elhajtott vele. A helyszíni kihallgatásán megmutatta, hol vette ki belőle a pénzt és még néhány dolgot, illetve hová rejtette el a táskát, hol dobálta el az iratokat. A rendőrök a megtalált okmányokat és tárgyakat visszaadták a sértettnek. A 14 éves békési fiú ellen a Békési Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!