Bemutatkozik a Jantyik utcai református óvoda


Óvodánk műemlék jellegű épület, 1868-ban épült, óvodaként 1889 óta működik.

2011-ben a Református Egyház átvette óvodánkat, majd a 2013- 2014-ben a fenntartó és az intézményünk felújította az épületet.

Négy csoportunk van, ebből egy német nemzetiségi csoport. Jelenleg 85 gyermek ellátását, nevelését biztosítjuk. Munkánkat fejlesztőpedagógus, logopédus, szükség szerint mozgásfejlesztő pedagógus, gyógypedagógus segíti. Csoportszobáink otthonosak, barátságosak, a gyermekek igényeinek kielégítését szolgálják. Tornaszobánk nincs, viszont rendelkezünk mozgásfejlesztő eszközökkel, melyeket a gyermekek szabadon használhatnak a zsibongóban vagy a csoportszobákban.

A gyermeklétszámhoz képest udvarunk nem nagy, de igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a gyermekek mozgásos és egyéb tevékenységeihez is megfelelő helyet biztosítsunk. Gyakran visszük a gyerekeket a közeli játszótérre és a Rendezvény térre, hogy mozgásigényüket kielégítsük.

Az elmúlt nyáron udvarunk is megszépült. Füvesítettünk, sziklakerteket alakítottunk ki, növényeket ültettünk.

Református óvodánkban a kötelező és kötetlen foglalkozásokon túl minden héten játékos hittanon vesznek részt a gyermekek.

Nevelési időn kívül az érdeklődő gyerekek választhatnak: zenés-táncika, ovi-kresz, és Bábika kézműves foglalkozást, melyeket az óvodapedagógusok tartanak.

Lehetőség van kézilabda sportfoglalkozásra, vízhezszoktatásra. Rendszeresen átvisszük a gyermekeket a Békéscsabai Torna Club Bukfenc Akadémia torna foglakozásaira.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy gyermekeinknek élményeket nyújtsunk, ezért élményszerző sétákat, kirándulásokat szervezünk. Márton napi lampionos felvonulásunk mára városi szintűvé nőtte ki magát. Szoros kapcsolatban vagyunk intézményünk alsó tagozatos osztályaival.

Alapítványunk támogatásával igyekszünk óvodánkat szépíteni, eszközeinket, játékainkat bővíteni.

Nevelőtestületünk törekszik a megújulásra, barátságos, családias, biztonságos légkör megteremtésére.

MEGHÍVÓ OVI NYITOGATÓ JÁTÉKOS RENDEZVÉNYÜNKRE!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!