VII. Szentesi Kézilabda Fesztivál békési sikerekkel


Immáron hetedjére került megrendezésre a Szentesi Kézilabda Fesztivál, amelyen a Békési FKC csapatai is évek óta jelen vannak. Idén két csapattal indult a Békés U8-as korosztályban Tar Bence vezetésével, illetve U9-es korosztályban Gazsó György edző vezérletével. Március 13-15.-ig tartott a torna, a békésiek viszont kihagyták a pénteki napot, így ők szombatra és vasárnapra sűrítették mérkőzéseiket.

z U8-as korosztály megnyerte a három csoport mérkőzést. Így az elődöntőben a Törökszentmiklós csapatával kerültek össze a fiúk, végig szoros mérkőzésen, ám sajnos 1 góllal alul maradt csapatunk, így végül 19-18-as eredmény mellett, eldőlt, hogy a harmadik helyért játszhatnak majd a fiúk. Azonban a bronz meccs másik szereplője a versenyen kívül indult Csanádi csapat volt, akik 17-14-re nyertek, ám mivel idősebbek is voltak a csapatban, így a 3. hely a békésé lett.

KIKI Sport - Békési FKC 7-27
Békési FKC - Balmazújváros 21-13
Csanádi - Békési FKC 10-17
Törökszentmiklós - Békési FKC 19-18
Csanádi - Békési FKC 17-14

Békési FKC U8: Gazsó Péter, Vizsnyiczai Marcell, Dihen Milán, Zolnai Gergő, Szabó Gergő, Vígh Gergő, Tar Gábor, Kreisz Gergő, Kádas Viktor, Vidovenyecz Bence

Tar Bence (edző): "Nagyon ügyesen küzdöttek a gyerekek, megérdemelték volna, hogy megnyerjék a tornát. A csoportmérkőzések akadályait szépen vettük, mindenkinek minél több játéklehetőséget próbáltam adni. A Gazsó Peti és Vizsnyiczai Marci csak egy mérkőzésen tudtak a csapatomban lenni, mert a többi meccsen az idősebbeknél játszottak, így a fiatalabbnak több lehetőség jutott. Az elődöntőben sajnos nem sikerült megvernünk a Törökszentmiklóst, itt ütközött ki, hogy egyenlőre nincsen meghatározó kapusunk. Ez is nagyon szép teljesítmény, így hogy a két meghatározó játékos az idősebbeknél szerepelt, több lehetőséget tudtam adni a 2007 és 2008-as születésű gyerekeknek is, akik megállták a helyüket. Gratulálok!"

Az U9-es korosztályú csapatunk nem mással kezdte a mérkőzés sorozatot, mint a Balmazújvárossal, akivel a Főnix kupán a döntőt játszották. Igaz szoros mérkőzésen de győztesen került ki a Békés. A többi csoport mérkőzésen remekül szerepeltek a gyerekek. Végül nem volt meglepetés, hogy a döntőben ismételten a Balmazújvárossal kerültek össze a békésiek. Jó védekezéssel és remek játékkal sikerült a torna folyamán még egyszer legyőzni a hajdúságiakat. Így végül megnyerték a tornát a fiúk. Emellett két különdíjat is bezsebeltek a fiúk ebben a korosztályban.

Békési FKC - Balmazújváros 17-15
Szentes - Békési FKC 0-10
Békési FKC - Postás 22-2
Békési FKC - Balmazújváros 14-13

Torna legjobb kapusa: Nagy Gáspár László
Torna legjobb mezőnyjátékosa: Vidovenyecz Máté

Békési FKC U9: Vidovenyecz Máté, Beinschródt Ervin, Kádas Nándor, Nagy Zétény,Kriszta Dominik, Braun József, Nagy Gáspár László, Gazsó Péter, Vizsnyiczai Marcell

Gazsó György (edző): " A Balmazújvárossal kezdtük a tornát, a főnix kupán sikerült őket megvernünk a döntőben, azonban akkor nem tudtam minden játékosomnak játék lehetőséget biztosítani. Most úgy sikerült egy végig szoros mérkőzésen győznünk, hogy több lehetőséget kaptak a fiatalabbak is. A többi csoportmérkőzés nem jelentett nagyobb problémát. Végül a döntőben remek védekezéssel és kapus teljesítménnyel sikerült megnyernünk a tornát. Meglepő volt, hogy mindkét különdíjas a csapatunkból került ki, gratulálok a Fiúknak. Mint azt Bence edzőkollégám is elmondta, hogy két játékosunk mindkét korosztályban szerepelt, viszont, ahhoz hogy mindenki a lehető legtöbb játéklehetőséget kapja ezt a felállást láttuk jobbnak, ha az U9-es korosztályban szerepelnek több mérkőzésen. Mindkét csapatunkat dicséret illeti."

Gratulálunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!