Dankó Béla: útfelújítás 2,5 milliárdból Békés megyében!


Év végéig 2,5 milliárd forint összegű útfelújítás valósul meg Békés megye közútjain

A Békés megyei úthálózat állapota az elmúlt évtizedek alatt az alulfinanszírozás és a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt súlyosan leromlott.

A 2002-2010 közötti időszakban szinte kizárólagos szerepet kaptak az erőltetett ütemű autópálya-építések, amelyeket több esetben az állam számára rendkívül előnytelen PPP-konstrukcióban valósítottak meg. A PPP-beruházások évi több mint százmilliárd forintos pénzügyi terhe hosszú évtizedekre leköti a hazai források jelentős hányadát.

Dankó Béla, Békés megyei útügyi biztos elmondta: Az állami kezelésű közutak közel felén akár az azonnali beavatkozás is indokolt lenne. A burkolat hibái különösen kedvezőtlen időjárási körülmények között komoly baleseti veszélyforrást jelentenek a közlekedők számára.

A kormány 2010 után jelentős összegeket mozgósított a hazai közúthálózat rendbetétele érdekében. Az elmúlt években csak a Magyar Közút beruházásaiban összesen 91 milliárd forintnyi beruházással országszerte több mint 1100 kilométeren javultak tartósan az útállapotok.

Dankó Béla 2013 novemberétől már mint megyei útügyi biztos felügyelte a Békés megyében zajló nagyfelületű burkolatjavításokat tartalmazó útfelújítási programot, mely összesen 1,75 milliárd Ft keretösszegből valósította meg a Békés megyei közúthálózat 32 kritikus állapotú szakaszán a felújítási munkálatokat. A 2013 novemberétől 2014 tavaszáig tartó munkálatok során elsősorban a mellékúthálózatok javítási munkái valósultak meg, felújítások zajlottak a Mezőberény-Szarvas összekötő úton, Békés-Kondoros összekötő úton, Dévaványa-Gyomaendrőd összekötő úton, Hunya belterületén, Kondoros területén, Szeghalom-Vésztő-Gyula összekötő úton, Csabaszabadi-Medgyesbodzás összekötő út, Medgyesegyháza területén, Medgyesbodzás területén, Nagykamarás területén, Gábortelep területén, Békéscsaba-Makó összekötő úton és Szarvas belterületén.

Az útfelújítások hamarosan folytatódnak, az 1-2-3 számjegyű utakon 50 milliárd forintból, az alsóbb rendű szakaszokon 18 milliárd forintból indulnak meg felújítási munkák országszerte a következő hónapokban. A beruházások az országosan összesen mintegy 580 kilométeren legkésőbb 2015 végéig be is fejeződnek.

Az 1-2-3 számjegyű utakon szükségessé vált beavatkozásokra a Magyar Közút tett javaslatot. Országos szinten összesen 430 kilométeren, Békés megyében 17,5 km hosszan megvalósuló beruházások a burkolat megerősítését, a forgalombiztonság és a kapacitások növelését eredményezik.

Békés megyében az idei évi útfelújítási program elsősorban a 44. és 47. számú főutakat érinti, emellett felújításra kerül az Okányt és Vésztőt összekötő út egy szakasza.

A 44. számú főúton, Szarvas és Kétsoprony között több szakaszon, összesen 14 km hosszan indulnak meg a javítási munkálatok, míg a 47. számú főúton, Körösladány területén, pedig 1,6 km hosszan.

Az alsóbb rendű, 4-5 számjegyű útszakaszok megújítására országosan 18 milliárd forintot fordítanak. A projektek jól előkészítettek, a munkák mindegyike tervekkel rendelkezik. Az országosan közel 150 kilométeren megvalósuló kivitelezés véghatárideje ebben az esetben is 2015. december 31. Békés megyében ebben az ütemben az Okányt és Vésztőt összekötő 4235. számú út 1,8 km-es hossza újul meg.

A 2,5 milliárd Ft összegű forrásnak köszönhetően javulhat megyénk elérhetősége, biztonságosabbá válhat a közlekedés.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!