Kosárünnep Hódmezővásárhelyen


Kosárünnepet tartott Hódmezővásárhely. Két okból is találó lehet ez a cím.

A szponzoroknak köszönhetően ugyanis ingyenes volt a belépés a bajnoki mérkőzésre. Akkora teltház ugyan nem volt, mint a Hepp Kupa döntőjén, de 450 fölötti volt a nézők száma. Külön kiemelném a rengeteg gyereket, akik dobálhattak is a szünetekben. Emellett az első 500 néző a belépéskor átvehette a 20. születésnapját ünneplő Vásárhelyi Kosársuli történetét feldolgozó kiadványt.

A második ok pedig az a győzelem, amit a BSzSK felett arattak.
Az első negyedben még azt írhattam a Facebookon, hogy "partyban" van a csapatunk és korrekt a játékvezetés. Ezalatt azt értettem, hogy szoros védekezéssel elértük, hogy viszonylag kevés kosarat dobtak ellenfeleink. Ebben a szakaszban 4-6 pont volt a különbség a két csapat között. A játékvezetőknél pedig én már annak is tudok örülni, ha nem kapunk ellenszelet. Igazságos ítéleteket láttunk mindkét oldalon. A második negyedben volt, hogy átvettük a vezetést is, igaz csak rövid időre. Várható volt, hogy Koma Danit ismét nagyon szorosan próbálják kiiktatni a játékból. Ezt legtöbbször úgy tudják megoldani, ha két ember is fogja. Ezt a hézagot nem mertük kihasználni, azaz nem vállalta a dobást senki. Indokolatlan dobócselek, az utolsó pillanatban indított dobások jellemezték a játékunkat szinte a mérkőzés felében. Erre mondta Erdei Ferenc a mellette állóknak, hogy ma a "grundkosarat" láthatjuk. Sajnos senki nem volt formában. Ezt mondhatom az irányítóinkról és a többiekről is. Az első félidő után estünk igazán szét, amikor Bánya Péter szerint 1 ritmussal magasabb fokra lépve, gyorsabb tempójú játékot indított a Vásárhely. Nem igazán értettük, hogy ezt miért nem akasztottuk meg legalább egy időkéréssel… Néztük, ahogy potyognak a kosarak, és hallgattuk, ahogy a vásárhelyi szurkolók ovációval köszönik ezt meg a játékosaiknak. A játékvezetésben egyre több furcsa ítélet született, de meg kell tanulni, hogy hiábavaló egy ítélet után reklamálni. Nekem furcsa volt még a mérkőzés alatti hangos közvetítés, ami néha zavaró volt. Főleg, amikor a támadásinkban még az előző kosarat dobó nevét skandálta a "szpíker". A hajó a 3. negyed végére elúszott…
Emellett szeretném kiemelni, hogy Farkas Gergi beállása megint nagyon jó volt és tetszett Molnár Ákos játéka is. Zsíros Gábort szívesen láttam volna még a pályán, aki ugyan kapott lehetőséget, de igazán be sem melegedhetett. Nem mondhatom, hogy nem hajtott a csapat, de azt igen, hogy kissé fejetlenül.

Egy köszönet mindenképpen jár azoknak, akik elkísérték a csapatunkat. Ugyan most 40-50 fő érkezett a meccsre, de ez még mindig tízszer több, amivel például a vásárhelyi csapatot kísérni szokták.

Vásárhelyi Kosársuli—Békési SzSK 101:71
(21:19, 21:16, 28:17, 31:19)

Krisztics (8), Koma (15), Kovács B. (9), Béres (8), Szolevics (1)
Kis G. (7/3), Zsíros (4/3), Csorba (3), Molnár Á., Babut (4), Farkas (10/6), Bere (2)

Hajrá Békés! Hajrá BSzSK!

Erdei K.
Fotó: Rácz K. Rácz A.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!