Fordulatokkal teli BFKC győzelem


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
A 22. fordulóban csapataink a KTE-Kisokost fogadták szombaton a Békés Városi Sportcsarnokban! Izgalmasnak bizonyultak a mérkőzések, amiből végül sikerült juniorjainknak is és a felnőtt csapatunknak is a 2 pontot begyűjteni.

Nehezen indult a felnőtt mérkőzés, a vendégek elkapták a fonalat az első perctől, így a 9. percben már 1-5 volt a meccs állása. Se támadásban, se védekezésben nem sikerült a Békésnek visszafognia a Kecskemétet, így a félidő közepén már 6 gólos előnyt tudhattak maguknak a vendégek. Szerencsésnek bizonyult azonban Horvácki Márió pályára küldése, felgyorsult a támadójáték és sikerült újabb gólokat szerezni, viszont a védekezésben, még mindig voltak hiányosságok. Igaz sikerült lefaragni a hátrányból a félidő végére 13-17, viszont a kapott gól soknak bizonyult. A második félidőt csapatunk remekül kezdte, kihasználva a Kecskemét hibáit sikerült gyors támadásból is gólokat szerezni, aminek eredményeképpen a 40. percben már megfordult a meccs állása. Horvácki mellett megtalálta Cifra és Szilágyi is a góllövő kesztyűt, így sikerült tartani a 2-3 gólos előnyt, amiből a végjátékban is jobban jött ki csapatunk. Ezzel az újabb két ponttal utolérte csapatunk ismét pontszámban a Kecskemétet, 24-24 ponttal áll a tabellán a két csapat az 5. és 6. helyen.

Békési FKC–KTE-Kisokos 31–29 (13–17)
BFKC:
BALÁN – SZILÁGYI D. 6, Cifra 7 (3), Felföldi, Kopcsák, Polgár T. 2, Molnár S. 2 (1). Csere: Styop, Domokos D. (kapusok), HORVÁCKI 11, HORVÁTH D. 1, Kovács A., Kánya 2, Gazsó, Domokos I., Teleki. Edző: Kádas László.

A Kecskemét legjobb góldobói: Scheuring B. 9, Milovits 6.

Kádas László: – Nem úgy indult, ahogyan elterveztük, mert nem találtuk a ritmust, a hatos zónánk sem igazán működött. A kényszerű váltás azonban meghozta a gyümölcsét, az alacsonyabb szerkezetű, gyors csapatunkkal visszajöttünk a meccsbe. A második félidőben kiemelkedő kapusteljesítménnyel és óriási küzdeni akarással a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Nagyszerű közönségünknek köszönöm a szurkolást.

A Következő fordulóban idegenben, Törökszentmiklóson lépnek pályára a fiúk.

Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!