Kedves Édesanyák, Nagymamák!


Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési képviselőjének köszöntője.

Sokan és sokféleképp próbálták már elmagyarázni, érzékeltetni mindazt, amit az anyaság jelent. A gondoskodás, az önfeláldozás és a szeretet eme semmihez sem fogható keveréke azonban minden anya-gyermek kapcsolatban más és más.

Mindegyikünk szeme előtt megjelenik egy arc s vele együtt emlékek, érzelmek sokasága, ha kimondjuk a szót: Édesanyám.

Ám az anyák egyediségükben, megismételhetetlenségükben is ugyanazt jelentik mindannyiunknak: reményt, biztonságot, életet. S, mint ahogy ezen kincseknek nincs, mert nem lehet fokmérője, éppúgy határtalan és emberi ésszel megfoghatatlan maga az anyai szeretet is.

Május első vasárnapján, az édesanyák napján mégis megpróbáljuk szavakba önteni, megfogalmazni az elmondhatatlant: hálánkat, köszönetünket.

Kedves Édesanyák, Nagymamák! Életünkben Önök állandó, megingathatatlan támaszaink. Gyermekségünket, álmainkat mind-mind Önöktől kaptuk, hogy most, immár felnőttként is megállhassuk helyünket. Most, május első vasárnapján szeretném, szeretnénk, ha valóban Önöket köszöntené minden virág. Szeretném, ha hálánkat, köszönetünket legalább töredékében kifejezhetnénk. Hiszen már a költő, Dsida Jenő is így vallott:

"Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban

itt e földön senki sem szerethet jobban!"

Engedjék meg, hogy jómagam is e szavakkal és érzésekkel köszöntsem valamennyiüket Anyák Napja alkalmából.

Dankó Béla

országgyűlési képviselő


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!