U14-esek veretlenül az Országos Döntőben


Hétvégén sor került a Kovács-Badó régió országos elődöntőjére, csapatunk már az előző fordulóban biztos továbbjutó volt. Szegeden játszották le, az utolsó fordulót, ahol a Békés NEKA csapata sikeresen vette az akadályokat és veretlenül megnyerte az Országos elődöntőt. Két mérkőzés várt Papp Bálintra és csapatára a nap folyamán, a második helyen álló Dabas és a hatodik helyezett Gyömrő csapatai ellen.

A Gyömrővel kezdték a napot a fiúk, esélyt sem adva ellenfelüknek 13-4-re vezetett már a Békés a félidőben, a második játékrészben növelve előnyét végül 26-10-re nyertek a fiúk. A Dabast egyszer már sikerült megverniük, jól kezdte a Békés a mérkőzést a 8. percben 6-1-re vezettek. A 10. percben időt is kért a Dabas edzője, azonban nem sikerült fogást találniuk a békési csapaton. Az első játékrész végén 15-7-es eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A második félidő hasonlóképpen zajlott. Papp Bálint minden játékosának lehetőséget tudott adni. Végül 29-18-ra nyertek a fiúk. Így megőrizték veretlenségüket az elődöntőbe és eredményesen bejutottak az U14-es gyermekbajnokság országos döntőjébe.

NEKA Békés - Gyömrő 26 - 10 (13-4)
NEKA Békés - Dabasi KC 29 - 18 (15-7)

Békés: Takács Sz., Borbély I., Mándy T. 5, Pacsika M. 4, Dénes Á. 7, Szabó P. 4, Csige N., Szász B. 11, Kecskés B. 9, Baranyai M. 5, Vass E. 2, Varga G. 5, Hári B., Kiss R. 2, Major M. 1, Ásós M.

Papp Bálint (edző): "Örülök a győzelemnek, de a mutatott játéknak még jobban. Nagyon jó sok egyéni teljesítmény volt, amiből egy igazi szép csapatjáték alakult ki. Dolgozunk tovább, készülünk az országos döntőre és szeretnénk ott is szép eredménnyel zárni ezt a szezont. Gratulálok a csapatnak!"

Gratulálunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!