Horváth Hajnalka alkotóművész kapta a KÉSZ díjat!


A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének díját ma délután adták át a Békési Galériában.
Horváth Hajnalka köszöntője: Szeretem látni az emberek arcán az örömöt - mondta egy interjúban a mai ünnepeltünk, kinek méltatása kicsit rendhagyó lesz, hiszen nem annyira a szokványos élettörténet az izgalmas nála, hanem a mögötte rejtező emberi arc.

Arc, ajak, melyek mögül a megszólaló hang belső derűt áraszt. Barátságos környezetének szinte minden zuga sugározza a ki nem mondott életfilozófiáját: az élet szép, csak élvezni kell minden pillanatát. Alkotóművész ő, és ő maga az élet, pedig pár komoly megpróbáltatással kellett szembenéznie, de ellenállt és győzött, győz, minden akadály után, mintegy példát mutatva másoknak is.

Mikor megkérdezték, kinek-minek tartja magát kapásból válaszolt: alkotó- művésznek, mert szeretek rajzolni, festeni, ruhát tervezni és varrni, hímezni, textilt festeni, gyöngyöt szőni. Mindennel szeretek foglalkozni, ami alkotással, kézművességgel kapcsolatos. Még mesét is szoktam írni. Már nagyon fiatalon eldöntöttem, hogy rajzolni fogok. Változtak az elképzeléseim ezen a téren. Gondoltam grafikára, ruhatervezésre. Nem vettek fel az Iparművészeti Egyetemre, de az élet mégis úgy hozta, hogy visszakanyarodtam a festészethez. Nagyon szeretem a karitatív tevékenységeket, mert imádok adni. Szeretem látni az emberek arcán az örömöt. Úgy érzem egy kicsit "álomvilágban" élek, mert nem foglalkoztatnak a világ gondjai, csakis a jó dolgokra koncentrálok. És kétlaki életet élek, mert van egy háziasszony oldalam, aki mindig gondoskodik szíve választottjáról és van egy olyan oldalam, ami még mindig a szülői házhoz kapcsol, ahová visszajárok alkotni.

Az Amator Artium országos amatőr képző-, és iparművészeti kiállítás egyetlen békési résztvevője volt, és mi békésiek büszkék voltunk rá. Ám ő szakmailag nagy sikernek, fontos elismerésnek, a világ legnagyobb ajándékának, azt tartja, hogy részt vehet nyaranta a Csuta Művésztelep munkásságában.

Így vall szűkebb pátriájáról: én a saját városomban, környezetemben szeretnék kiteljesedni, mert imádok itt élni. "Ahová Isten teremtett, ott kell virágoznod." Szeretem a házakat, úgy érzem mindegyik egy kis sziget, ahol egy-egy család élete megformálódik. Szeretem a kisboltokat, ahol az emberek közvetlenek, barátságosak egymással. Szeretem az itt élő embereket, az egymás iránti tiszteletükért, a kapcsolattartásukért, szeretem őket azért, amilyenek. Nagyratörő álmaim nincsenek. Én megelégszem annyi egészséggel, hogy mindent megcsináljak, amit szeretnék.

Békésen nincs társadalmi esemény, ahol ő, vagy gálánsan ajándékba adott alkotásai ne lennének jelen, hisz olyan művész, aki azért alkot - mint mondta - hogy másoknak örömet okozzon. Eredetileg öltözéktervezést tanult. Művészi fejlődésének ívét így írták le: 2000 óta foglalkozik komolyabban alkotóművészettel, pár éve a maga csodálatos, varázslatos és páratlan mesevilágát festi le újra és újra. Számos pályázat fődíjasa, különdíjasa. 2011-ben megnyerte például a 10. Magyar Festészet Napja alkalmából Harmónia címmel meghirdetett alkotópályázatot, melyet a nem hivatásos képzőművészeknek írtak ki. Itt 223 pályázó mintegy 600 alkotása közül lett övé a grafikai kategória fődíja.

Igazi lokálpatrióta, aki szereti Békést és ez számos alkotásán visszaköszön. Ötletekkel teli, sokféle technikával megvalósuló, egyfajta meseszerűséget megjelenítő, aprólékosan kidolgozott és szemet gyönyörködtető alkotásai életörömét és a természeti szépségek megörökítésének a vágyát is tükrözik.

A jóság követe, aki hivatásának tekinti, hogy a jókat megajándékozza. Ilyen ajándék volt egyik meséjének a nyilvános bemutatása a kulturális központban. Ez a mese és a ma meghallgatott is szeretett városáról, Békésről szól.

Mind e nemes tulajdonságáért, folyamatosan adakozó művészetéért, emberi nagyságáért, példamutató alázatáért, végtelen szeretetéért és utánozhatatlan lokálpatriotizmusáért döntött úgy a KÉSZ Békési Szervezete, hogy a 2015. évi KÉSZ díjat Horváth Hajnalka alkotóművész kapja.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!