Bondár Lilla és Szabó Zoltán Ausztriában versenyez majd!


Bondár Lilla és Szabó Zoltán május 23-24-én az ausztriai Wels-ben vesz részt egy nagyszabású nemzetközi utánpótlás versenyen!

A hétvégén került megrendezésre Gyulán a Triton Kupa 2 napos nemzetközi úszóverseny, amely a megye bajnokság 3. fordulója és a klubunk 10 éves ünnepi úszóversenye is volt. A verseny színvonalát emelték jelenlétükkel Balog Gábor olimpikon hátúszó, Takács Krisztián olimpikon gyorsúszó, aki egyben a leggyorsabb magyar úszó és Financsek Gábor válogatott mellúszó.

Az első napi küzdelmek után a Gellény birtok, kalandparkban egy jó hangulatú majálissal ünnepeltük meg a 10 év eredményes munkáját és sikereit.
Itt került kiosztásra a 2014-es évben "szintes" eredményeket elért fiatalok díjazása is.

Ahol Bondár Lilla többszörös arany, Bencze Máté, Kis Zoltán, Kendrella Ákos ezüst, Szabó Zoltán bronzjelvényes teljesítménye után díszes serleget vehettek át.

A versenyen több jó eredmény is született.

Bondár Lilla halmozva az versenyszámokat, egy kicsit edzésnek is betudva 1 első, 1 második, 3 ötödik, 1 hatodik és 1 hetedik helyet szerzett, illetve a korosztályában a 4 úszásnem összetett versenyében 3. helyet ért el.
Kis Zoltán 1 harmadik, 1 negyedik;
Göndör György 1 negyedik, 1 kilencedik;
Kendrella Ákos 1 negyedik, 1 hetedik;
Szabó Zoltán 2 hatodik;
Szalai Gergő 1 hatodik helyezést étek el.

Bondár Lilla és Szabó Zoltán május 23-24-én az ausztriai Wels-ben vesznek részt egy nagyszabású nemzetközi utánpótlás versenyen!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!