Kosárlabda gyorshírek


Pénteken este töltsük meg a békési sportcsarnokot!

Hivatalos eredményt még nem kaptunk, de híreink szerint bronzéremmel a nyakukban érkeztek haza az Országos Diákolimpia elődöntőjéről, Bajáról, a III. korcsoportos fiúk. Hegedűs Ferenc és Sajgó Lajos tanítványainak gratulálunk!

Az alapszakaszban úgy alakult, hogy a Honvéd csapatát Mezőberényben fogadtuk. Most itt a lehetőség, hogy a 11 pontos vereség után hazai pályán mérkőzzünk meg velük. Erdei Ferenc ,a BSzSK elnöke minden szurkolót invitál a meccsre:

"Kedves Szurkoló Barátaim!

A Honvédtól elszenvedett 11pontos vereség valami reményt adhat a békési visszavágóra.
Ahhoz, hogy min 12 ponttal verjük a tüzéreket és továbbjussunk a középszakasz döntőjébe több jelentős tényező összeállása szükséges. Az egyik, ha nem az egyik legfontosabb tényező, a Ti szurkolói segítségetek most pénteken 20.00 órától!

Kérlek Benneteket, hogy a szezon leghangosabb, legelsöprőbb, legmeggyőzőbb és egyben a legkorrektebb szurkolásával segítsük és hajtsuk győzelembe szeretett csapatunkat.

Az ellenfél edzője nyilatkozatai azt mutatják, hogy tart és aggódik a békési szurkolók ereje miatt, használjuk ki a benne lappangó szorongásokat.
Csak egy pár idézet a Tüzértűz szerzőjének tollából:
"...hihetetlenül rázós visszavágó vár ránk, több száz fanatikus helyi szurkoló előtt."
"Pokol vár ránk pénteken!"

GYERTEK EL MIND !!!!

Hajra Békés!
Hajra Gladiátorok!
HAJRÁ KOSÁRLABDA!

Erdei Ferenc"


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!