MSZP sajtóközlemény 2015.05.29


Részletesen:

Izsó Gábor polgármesternek és a jobboldali Összefogás képviselőinek elfogytak a szakmai érveik, ezért politikai ügyet akarnak csinálni az építményadó visszavonását követelő moz-galomból. Még nem értették meg azt, hogy a békési emberek tömegesen fogtak össze az új sarc ellen. Eddig közel hétezren aláírásukkal is tiltakoztak.

A polgármester bírál bennünket mert nem vettünk részt a gazdasági program és az adó-politika előkészítésében. Én erre büszke vagyok. Nem adom a nevemet a lakosság terheinek értelmetlen növeléséhez. Eddig négyszer szavaztam a Jobboldali Összefogás építményadója ellen.

Hat milliárd forint támogatás megszerzéséről beszélnek. A számok azt mutatják ehhez nincs meg az érdekérvényesítő képességük. Pataki Istvánnal 2006-2010 között 3 milliárd forint tá-mogatást hoztunk városunkba. A Jobboldali Összefogás 2010- 2014 között csak egyharmadát 1,3 milliárd forintot. A pályázatokhoz szükséges önerő a lakosság megsarcolása nélkül, takarékos, szakszerű gazdálkodással megteremthető.

A város vezetése becsapta a békésieket. A terhek csökkentését ígérték, ennek ellenére bevezették az építményadót. Az emberek nem kedvezményeket akarnak, hanem az adó visszavonását követelik.

Szalai László


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!