Az alábbiakban néhány gondolatot olvashatnak a Szentháromságról.

Szentháromság vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 28,16–20)

Tény, hogy a Szentháromságról, hitünk egyik alapvető igazságáról, nagyon nehéz beszélni. A Szentháromság tényével – egy Isten három személyben – a tudományok semmit nem tudnak kezdeni. Míg a Fiú meghatározása nem okoz különösebb gondot, bizonyára nem tévedek, ha az Atyára gondolva mindannyiunknak szinte ösztönösen a nagy szakállú, jóságos öregúr jut eszünkbe, a Szentlélekre gondolva pedig a galamb vagy a lángnyelv.

Elménk érti s felfogja, hogy a Szentháromság "matematikai képlete" nem 1+1+1=3, hiszen a három személy, a három természet eredménye egyetlen Isten 1+1+1=1. Nem az alkotó elemek összességéről van szó. Az viszont talán nehezebben tudatosul bennünk, hogy nem előbb volt az Atya, aztán majd Fiúként megtestesült, s végül a feltámadás után eljött a Szentlélek. Egyidejűleg volt és van mindhárom, és nem egymásután. Bár minden hasonlat sántít, gondoljunk arra, mikor izzó tárgyat érintünk egy jégkockához! Egyidejűleg van jelen jég, víz és gőz.

A Fiú megkeresztelkedésekor is a teljes Szentháromság van jelen: "Megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem«" (Lk 3,22). A művészetben ennek számos ábrázolása van, bár igaz, hogy az égi hangot egy magasból kinyúló kéz vagy egy lehajló idős férfialak helyettesíti.

a. Az Atyaisten valamiképpen azt az istenképet hordozza magában, aki megközelíthetetlen, aki annyira más, hogy az ember számára elérhetetlen. Az Atyaistenben ezek a szentírási mondatok valósulnak meg: "Istent soha senki nem látta" és "megközelíthetetlen világosságban lakik".

b. A Fiúistenben, a megtestesült és emberré lett, a személyes Istent szemlélhetjük, akit az imában megszólíthatunk, aki kinyilatkoztatta magát emberi szavakkal. Az az Isten, aki azon munkálkodik, hogy jobb legyen a világ s az ember élete. Ebben a munkálkodásában megváltja az embert, és meghívja, hogy részesedjen isteni életében.

Újból a művészetet hívom segítségül, hogy a Fiú szenvedésében és kereszthalálában is tudatosítsuk a teljes Szentháromság jelenlétét. Ugyanez, természetesen, éppígy érvényes Jézus feltámadására is.

c. A Szentlélekistenben, végül, azt az Istent szemlélhetjük, akit az Atya és a Fiú együtt küld el, aki összetartja az egész világot, aki létet és életet ad a világnak, s főként az embereknek. Az az Isten, aki felfoghatóvá teszi bennünk az Istentől jövő kinyilatkoztatást, s aki képesít bennünket arra, hogy válaszolni tudjunk Isten meghívására.

Festményekkel illusztrált elmélkedésemet egy számomra nagyon kedves ikonnal szeretném zárni, amely valamiképp összefoglalja a Szentháromság lényegét. Valóságos, tömör hittan. Minden bizonnyal sokan ismerik a legnagyobb ikonfestőként számon tartott Andrej Rubljov leghíresebb művét, amelyet a moszkvai Tretyjakov Galériában őriznek. A valószínűleg 1420 utáni években készült Szentháromság a művészettörténészek szerint az ikonfestészet csúcspontja.

Mindhárom személy kezében a hatalmat és tekintélyt jelképező pálca van. Alakjuk, arcuk, testük szinte egyforma, nem lehet rang- vagy időbeli különbséget meghatározni. Csak a ruhájuk különbözik. Mindhárom ruhában szerepel a kék szín, az isteni természet, az örökkévaló. A bal oldalon ülő Atya fejtartása emeltebb. Nehéz eldönteni, hogy hová néz: mindkét személyre, valamelyikükre, vagy az oltáráldozatra. Ruhájának arany színe a királyságra utal, ahogyan a középen helyet foglaló Fiú stólájának színe is. Az Atya alakja áttetsző: Őróla tudunk a legkevesebbet. Ezzel szemben, érthető módon, a Fiú körvonala a legélesebb. Ruhájában a piros szín az emberi természetre és az áldozatra utal. Az Ő keze van legközelebb az Eucharisztiát megjelenítő kehelyhez is. Jobb oldalon a Szentlélek, ruhájának zöld színe az életadó szerepet jelképezi.

"A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek" (Jn 14,26). Krisztus áldozatának, az Eucharisztiának erejében változik a halál fája mindannyiunk számára az élet fájává. Erre utal a Fiú alakja mögötti fa, amely az Atya feje fölött látható ház felé vezető úton található. Biztonságot nyújtó tornya van, teteje arany, ajtaja nyitva: "Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?" (Jn 14,2). Ez életünk célpontja, ide vár haza bennünket az Atya.

Az áldozat asztala kész, az ajtó nyitva áll: "Keljetek föl, menjünk!" (Szent II. János Pál).

Kovács Gergely/Magyar Kurír