Közgyűlés a Közép-Békési Települések Vízvédelmi Egyesületnél


Az egyesület fő célja az Élővíz csatorna „élhetőbbé” tétele, karbantartása, további fejlesztése.

A közgyűlés egyik fontos napirendi pontja a 2013-2014. évi beszámolók elfogadása, új tagok felvétele volt. Új elnökség került megválasztásra, ugyanis Végh László mandátuma lejárt, akinek a közgyűlés megköszönte eddigi tevékenységét. Az egyesület elnöke Izsó Gábor Békés város polgármestere, alelnökök Dr. Görgényi Ernő gyulai és Köves Mihály dobozi polgármester, továbbá Békéscsaba képviseletében Végh László eddigi elnök, az Egyesület titkárának pedig Hirka Tamást választották. Új székhely a békési Polgármesteri Hivatal lett. Első számú cél, hogy az Élővíz csatorna új perspektívát jelentsen Közép-Békés számára. Vízhozam, tisztaság-rendezettség, használhatóság a vízi sportok és a horgászok számára. Új lendületre van szükség, sikert csak összefogással lehet elérni. Egyesületként készülni kell a pályázatokra. A korábbi pályázatból vett eszközök hasznosítása fontos, ezért a "Csibe" névre hallgató, 29 millió forintot érő kotró és nádvágó gépet az egyesület átadja a KÖVIZIG részére azzal a kéréssel, hogy 10 éven át évi minimum két alkalommal eltávolítja a hínárt és a benövő nádat. Az új elnökség szeretné, ha az egyesület tevékenysége hozzájárulna a térség turizmusának fellendítéséhez, az Élővíz-csatorna rehabilitációja által. Az önkormányzatok és civil szervezetek véleménye ezen a területen egybehangzó.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!