Ismét sikeres kézitábor


Forrás: Békési Férfi Kézilabda Club
Helyszin: Városi Sportcsarnok
Megjelent: 2015 Június 29. ( Hétfő ) 07:36
Módosítva: 2015 Június 29. ( Hétfő ) 18:04
Idén is megrendezésre került a kézilabdatábor a gyerekeknek Békésen, Hrabovszki Márti főszervezési munkájával. Június 22-26 között egész napra megtelt a sportcsarnok gyerekekkel, akik délelőttönként remek kézműves foglalkozásokon, délutánonként pedig kézilabda edzéseken vettek részt.

A kézműves foglalkozásokon mindennap mást készítettek el a gyerekek, amit pénteken haza is vihettek. A kézilabda edzések több csoportban zajlottak, a korosztályoknak megfelelően. Hiába csak 1-2 év korkülönbség volt a gyerekek között, ebben a korban ez még nagyon sokat jelent. A tervezet szerint pénteken a záró napon, délután az érdeklődő Szülőket is szeretettel várták a Sportcsarnokba az óvónénik, edzők és segítők.

Papp Bálint, a Békési FKC utánpótlás igazgatója nyitotta meg a délutáni foglalkozást. Aki köszöntötte a szülőket, pár mondatban összefoglalta a hét eseményeit, illetve megköszönte munkatársainak, akik egész héten jelen voltak a táborban. Majd ezután sor került az edzésre, a csoportok külön-külön bemutatták, hogy miket tanultak a gyerekek a héten, illetve egy tábori kis kupát rendeztek az edzők Gazsó György, Vida János és Tar Bence. Így minden csapatot díjaztak érmekkel kupákkal. Illetve külön külön is a játékosokat, a legügyesebb, legfiatalabb, legmagasabb, legalacsonyabb és még rengeteg ilyen kis díjat kaptak a gyerekek.

A rendezvény alatt elkészült a már megszokott Kézitábor zászló is, ami már hagyománnyá vált évek óta. Így a pénteki nap végén elkészült a Kézitábor 2015-ös csoportképe is.

- Ismét jó hangulatban zajlott a kézilabda tábor. Szeretném megköszönni még egyszer a munkatársaimnak az egész heti munkájukat, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Örülök, hogy már hagyománnyá vált nálunk a tábor megrendezése és a Szülők bizalommal hozzák el gyermekeiket. Mind a délelőtti foglalkozások, mind a délutáni edzések remek elfoglaltság a gyerekeknek. Találkozunk jövőre! - mondta Papp Bálint.

A pénteki nap összefoglalója képekben!

Kellemes nyári szünetet kívánunk Mindenkinek!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!