Kihelyezett ülés a Városvédő Egyesületnél!


Megjelent: 2015 Július 1. ( Szerda ) 13:51
Módosítva: 2015 Július 1. ( Szerda ) 16:20
Bemutatták az új honlapot!

2015. június 26-án, pénteken tartotta kihelyezett vezetőségi ülését a Békési Városvédő- és Szépítő Egyesület a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár olvasótermében.

Miklós Lajos elnök köszöntötte a megjelent vezetőségi tagokat, majd elmondta, hogy egyesületünk támogatni kívánja a Csuta Nemzetközi Művésztelepet. Ennek oka nem más, mint az, hogy Szelekovszky László, híres fafaragó készíti el egykori elnökünk, Mester Péter emlékére állítandó kopjafát, amit a Rózsa temetőben kerül elhelyezésre augusztus havában, a művésztábor ideje alatt.

Egyesületünk ez évben is - mára már hagyományszerűen - odaítélte a “A ház homlokzatának megőrzése" emléktáblát, melyet idén a Kossuth u. 6. sz. ház kapott meg. A ház homlokzatának megújításáért köszönet az Erdei családnak és Nehéz Győző vállalkozónak.

Békés Város Önkormányzata idén is támogatta a civil szervezeteket, ennek keretében Egyesületünk mintegy 185.000 Ft összegű támogatást kapott - ismertette a megjelent tagokkal Serfecz Dávid, az Egyesület jegyzője.

Ezt követően Fábián Judit, egyesületünk tagja mutatta be a honlapot, amelyet Vezsenyi Mihály - szintén egyesületünk tagja - készített el. Számos menüpontból lehet választani, avagy nosztalgiázni.

Bízunk benne, hogy sikerült egy olyan honlapot készíteni, amit a békésiek is szeretettel néznek, büszkék a helyi értékeinkre, melyet már egybegyűjtve, bár még nem 100%-osan kész, de egy honlapon megtekinthetnek: www.bekesivarosvedok.hu


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!