Surman Box Club előtt Amerika?


Surman Zoltán Amerikába készül

Mozgalmassá válik a 2015-ös esztendő vége a Surman Box clubnál, hiszen augusztus 22.-én Cegléden, majd azt követő héten, 30.-án Halászteleken lépnek szorítóba az egyesület versenyzői. A szeptemberi hónapban, szinte minden hétvégén lesznek mérkőzések, ahol megmérkőzhetnek a versenyzők. Szegeden a Dél-alföldi régiós versenyen, Kiskunhalason a Testvérvárosok Kupáján, majd a serdülő Országos Bajnokság következik Antóni Antal számára.

Igazán nagy megmérettetésekre előre láthatóan az októberi hónapban kerül sor. A beharangozó hírek alapján október 3.-án Surman Zoltán Amerikában, azon belül Oklahoma Cityben fog megmérkőzni 6 menetben, a Németek sztárjával Nick Klappert-el, aki a GBC világ bajnoka és az IBO Interkontinentális (kisvilágbajnoka). A mérkőzés egy köztessúlyban kerül megrendezésre, hiszen Surman Zoltán a középsúlyban (72,6kg) szokott mérkőzni, míg Klappert nagyváltóban (69,9kg). A felek az előzetes megállapodások során a 71kg-ot jelölték meg felső súlyhatárként. A hónap közepén kerül megrendezésre a Junior Országos Bajnokság, ahol Kovács Erik és Varga Benjamin mutathatja meg tudását, illetve október 31.-én Rácz József vs Misha Manukian között kerül sor Hamburgban a GBC ifjúsági világbajnoki cím visszavágójára.

November elején az ifjúsági országos bajnokságra kerül sor, ahol előre láthatóan Kontimér József, Kovács Kristóf és Surman Zoltán Jr. bizonyíthat, majd ugyanebben a hónapban a női bajnokságban Baukó Réka és Kőszegi Nikolett.

Az előbb említett eseményeken túl még több megmérettetésben is részt vesznek versenyzőink, hiszen a különböző régiós bajnokságokon is megfordulnak majd és más pofon partikon!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!