Tisztújítást tartott a Fidesz békési csoportja


Újabb két évre Rácz Attilát választották elnöknek.

Amint azt a szervezet elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, három sikeres választás bonyolítottak le és három képviselőjük van a békési testületben, mindemellett saját lapot indítottak és határozottan kiálltak a lakosság minél kisebb terhei mellett.

Rácz Attila kiemelte, számos pozitív visszajelzést kaptak már, úgy gondolja, a lakosság támogatja törekvésüket.

Az alelnökök közül Dr Farkas István a háziorvosi ügyelet megoldását emelt ki, melynek egyik kezdeményezője volt, míg Koppné Dr Hajdú Anikó helyi népegészségügyi és szociális kérdéseket vetett fel, hangsúlyozva, hogy nők helyzetének javítása mindegyik területen szükséges.

Rácz Attila a szemétszállítási díjról és a közterület felügyelők munkába állításáról elmondta, csoportjuk egyiket sem támogatja, a szemétszállításnál nem tartják elfogadhatónak, hogy a lakosság terhei növekedjenek, utóbbinál a megfélemlítés eszközeinek tartja őket és úgy gondolja, munkabérüket majd a lakosság megbírságolásából fogják beszedni.

A politikus hangsúlyozta, konstruktív ellenzékként minden munkahelyteremtést támogatnak, amelynek van értelme.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!