Nagy küzedelem- nagy győzelem!


Hazai pályán az első, győzelemben a második! Békési SzSK - Vásárhelyi KS: 84 – 79

Ma az első hazai mérkőzésen belépéskor már meg lehetett vásárolni az idei szezonra szóló bérleteket (3000Ft-ért), ami mellé egy műsorfüzetet átadott a klub, ami a bajnokság időpontjait mutatja be.

A mérkőzés előtt a csapatok névsora után Takács János köszöntötte a Streetball bajnokság országos első helyét megszerző lányokat: Csökmei Petrát, Dankó Rékát, Polgári Melindát és Vida Borbálát. Gratulálunk!

Ezután a Gladiator Ultras pedig egy saját készítésű molinón üzent Bojan Risimicnek. Bojan nagy szerepet játszott a BSzSK NBI/B- csoportos feljutásában. A két szezonnal ezelőtti munkája során megszerettük ezt a magas szerb fiút, akiről nem jó híreket kaptunk. Egy vírus fertőzés miatt napokra mozgásképtelenné vált. Ma Vladimir Vujadinovicstól azt tudtuk meg, hogy segédeszközzel lábra állították. "Maradj erős barátunk!"-szólt/szól az üzenet a kórházban fekvő kosárlabdásnak.
Mire a feldobás kezdődött több , mint 200 fő nézőközönség gyűlt össze az első hazai pályás mérkőzésre. Jól döntöttek azok, akik eljöttek, hiszen izgalmas fej-fej melletti meccset izgulhattak végig. Jobban kezdett a vásárhelyi alakulat. Az első 5 perc után azonban nagyon szépen feljött a békési gárda. Szívós védekezés jellemezte mindkét csapat munkáját. Molnár Ákos extra teljesítményt nyújtott, aki mellett a rutinos rókának számító Cibere nem nagyon tudott kibontakozni. Ákos igazi "férfimunkát" produkált: elcsent labdáival örömet és ovációt vívott ki magának. Meglepően jó százalékkal értékesítette a büntetőit Kovács Benedek. Koma Dani állandó présben volt, nagyot kellett küzdenie minden kosárért. Kertész Dani és Krsitic Dániel a két irányítónk is hatalmas lendülettel vitte, húzta magával a csapatot. Minden pályára lépőt kiemelhetek, hiszen nem volt "áramszünetünk". Csorba Szabolcsot nem tudták eltolni, Zsíros Gábort pedig megfogni. Félidőre egállal mentek ki a csapatok. A kinti beszélgetésekben mindenki győzelmet jósolt, hiszen partiban volt a csapat. Kritikus hanggal illettek néhány bírói döntést, de ugye ezen sem ott, sem utólag változtatni nem lehet. Nem volt könnyebb a harmadik negyed sem, ahol néhány három pontossal kicsit megleptek bennünket. Szerencse, most gyorsan reagáltunk és nem hagytuk elhúzni az ellenfelünket. Továbbra is szorosan együtt haladva, de mindig előnyben kosárlabdázott a BSzSK. A GU is egyre hangosabban biztatta a Gladiátorokat a harcra. Idegek játéka volt ez a pályán és apályán kívül is. Nagyon győzni akart ma este mindenki! Csodás véghajrával elértük, hogy 1.5 perccel a lefújás előtt az "indul a busz" –t kántálta az ultras. Igen: megszületett a vágyott győzelem egy nem gyenge csapattal szemben! Gratulálunk az edzőknek és a játékosoknak!

UI. Szűcs Marcinak köszönhetően ebben a győzelmi mámorban csendült fel a BSzSK Indulója, amit a mai napon posztoltunk is a facebook oldalunkon!

Békési SzSK - Vásárhelyi KS: 84 – 79

(25-22; 19-22; 18-19; 22-16)

Kristic D.: 19/6; Kovács B.: 19; Koma D.: 24; Kertész D.: 15; Béres N.: 2;

Zsíros G.: 2; Molnár Á.: 3; Kis G., Csorba Sz., Vámos L., Farkas G.

Jv.: Mester Ferenc, Kapusi Gábor, Földi László Ell.: Bernáth András

Erdei K.
fotó: Pusztai Gábor- sportphoto.hu


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!