Történelmi pillanat előtt a BSzSK!


A bajnokság alapszakasza mellett zajlik a Hepp Kupa sorozata, ahol a Ceglédi KE legyőzésével a legjobb 16 közé került a BSzSK férfi kosárlabda csapata. Ceglédi KE - Békési SzSK: 73 – 79

Latolgatások alapján a folytatásban egyre nehezebb ellenfelekkel kerülünk szembe, így nagyon valószínű, hogy a következő fordulót hazai pályán játszhatjuk. Ha sikeresen vennénk azt a kört is..., akkor ..! De ne rohanjunk előre ennyire.
Szerdán Ceglédre utaztunk. A csapatot egy kis team követte- ők azok lelkes szurkolóink, akik az este 20.30-as kezdéstől sem riadtak vissza.
Úgy tűnik a ceglédiek a kézilabdáért rajonganak inkább, hiszen a lelátók szinte üresen maradtak, mire a kosárlabdások léptek a pályára. Kissé bizonytalanul, de mégis 1-2 ponttal vezetve kezdtük az első negyedet. Kezdő ötösünkben most nem került fiatal: Kertész, Koma, Kovács, Kis, Krstic állt fel a ceglédi alakulat ellen. Rövid padja volt a túloldalnak, amit azonban kompenzált, hogy a bírók szeme valahogy ellenünk szigorúbban látott. Ez sem volt azonban akadály, hogy a 2. negyedtől egyre jobban növeljük az előnyünket. Nagy szerepe volt ebben a prímán játszó Zsíros Gábornak és Krstic Dánielnek. Motiváltan és lendületesen hajtott azonban mindenki. Kovács Benedek ragasztott orral sem bátortalankodott a palánk alatt. Kertész Dániel és Koma Dániel állták a rájuk mért szoros emberfogást. Farkas Gergő és Csorba Szabolcs három pontosát óriási ovációval üdvözölték a jelenlévők. A harmadik negyedben gyakorlatilag azt játszhatta a csapatunk, amit eltervezett: 30 pontos előnnyel vittük a meccset! Ebben a helyzetben sok cserével dolgozott Balog Vilmos. Így mindenki a pályára lépett. Béres Nándi kezd visszaszokni, Plavetz Tamás pedig beleszokni a "nagyok" játékába. Fényezhetném tovább a győzelemmel záruló meccset, de nem tehetem. A negyedik negyedben ugyanis egy lassan leengedő lufihoz hasonlított a játékunk. A Ceglédi KE egyik fiatal játékosa (Csaba György) robbantotta rakétáit! Gyakorlatilag 1 negyed alatt annyi kosarat dobtak nekünk, mint az előző három alatt összesen! Ennek nyilván a helybéliek örültek jobban. Volt is 1 percnyi parázs vita a lelátókon, amihez szerintem a játékvezetők minőséginek nem mondható ítéletei is hozzájárultak. Lassan csökkent az előnyünk, de a lefújáskor +6 volt a mérlegünk. Takács Jani bácsi azt szokta mondani, hogy az 1 pontos győzelem is győzelem- lásd a múlt heti kecskeméti győzelmünket-, így a mostani is az, egy kis szépséghibával.


Balog Vilmos a hazaút előtt így fogalmazott: a 2. és 3. negyedhez lehet gratulálni, a többihez inkább nem!

Koma Dániel így nyilatkozott: Egy kellemetlen stílusú csapat ellen nyertünk magabiztosan. Örülök, hogy mindenki tudott játszani. A nagy előny tudatában a végén kiengedtünk,ebből tanulnunk kell, nehogy egy következő meccsen is előforduljon!

Erdei Ferenc ezt fogalmazta meg: Gyenge meccsen nagyot küzdött a Cegléd, de a győzelmünk egy pillanatra sem volt kétséges. Zsíros nagyon motiváltan játszott ill. az edzők folyamatosan rotálták a csapatot, így mindenki szóhoz jutott.
Gratulálunk a továbbjutáshoz az összes játékosnak és a két edzőnek!

Hajrá Békés! Hajrá Gladiátorok!

Ceglédi KE - Békési SzSK: 73 – 79

(13-21, 14-22, 11-23, 35-13)

Jv.: Kapusi Gábor, Farkas János

Kristic D.: 16/3; Kovács B.: 13; Koma D.: 8; Kertész D.: 8/6; Kis G.
Zsíros G.: 13/9; Csorba Sz.: 5/3; Molnár Á.: 2; Béres N.: 5/3; Farkas G.: 9/3; Plavecz T.

Erdei K.
Fotók: Kohári D.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!