Döntött a bíróság: Szalai László nem képviselő a továbbiakban


Megjelent: 2015 Október 29. ( Csütörtök ) 19:33
Módosítva: 2015 Október 30. ( Péntek ) 12:47
Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2015. február 12-én megtartott ülésén hozott határozatában - a hatályos magyar törvények által előírt kötelezettségének eleget téve - kimondta Szalai László képviselő méltatlanságát - a bíróság ezt most megerősítette.

A képviselő élt a törvényben biztosított jogával, mely szerint a határozat kézhezvételét követő 8 napon belül - jogszabálysértésre hivatkozással - felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. A bíróság 2015. október 9-én meghozott végzésében a kérelmező - Szalai László képviselő - kérelmét elutasította, a Képviselő-testület határozatát hatályban tartotta, így a képviselő vonatkozásában kimondásra került a méltatlanság fennállása, amely a képviselői jogviszony megszűnését vonja maga után. A bíróság végzése ellen további jogorvoslatnak helye nincs, az a közléssel válik jogerőssé.

A betöltetlen listás képviselői mandátumról a párt bejelentése alapján - a kompenzációs listán szereplő jelöltek közül (Szabó Gábor, Dr. Gosztolya Ferenc, Takács János Gábor, Molnár Gábor Zsolt, Gál Béla, Dr. Rácz László, Szalai Ádám) - dönt a helyi választási bizottság.

(Forrás: Békési Újság)

Szalai László az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe ma reggel:

"

VAN AKI ÖRÜL, VAN AKI NEM

Az önkormányzati képviselői tisztségem megszűnt. Én nem loptam, csaltam, a rokonaim sem gazdagodtak meg "csak" svájci frank hitel miatt tartozásom jött létre. Az "vesse rám az első követ" akinek még soha nem volt tartozása.

A város vezetése nem szereti azt ha bírálják ezért kihasználták a lehetőséget. Tévedtek. Nem érték el a céljukat. Sőt most több időm lesz arra, hogy utána járjak a sumák ügyeknek. Ahogyan felléptünk az építményadó ellen, úgy szót emelünk a szemétszállítási díjjal, a lakosság terheinek indokolatlan emelésével szemben. Rámutatunk a szabálytalanságokra, visszaélésekre. Nem hagyjuk, hogy a lakosságot megsarcolják és ebből néhányan jól éljenek. "


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!