Verbum Domini! Ez az Isten igéje, csak éppen szinte senki nem értette az itt ülők közül. Ezért olvasom még egyszer Isten igéjét: Róma 1, 16-17.

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: "Az igaz ember pedig hitből fog élni."

Így már mindjárt más, így már érthető! Többek között ezt is adta nekünk a reformáció. A reformáció, amely 498 évvel ezelőtt kezdte el hódító útját az egyházban, a gyülekezetekben és a szívekben.

Többek között ezt is, anyanyelvű szentírás, anyanyelvű Istentiszteleten. Előtte nagyjából annyi lehetett világos az embereknek, hogy a pap valamit Istenről beszél, Istenhez beszél, de, hogy mit az az ő dolga, mi meg el hisszük, hogy jól teszi így, amit tesz.

A mai Istentiszteleten arról szeretnék nektek beszélni, hogy miért volt egyáltalán szükség a reformációra – azt leszámítva persze, hogy értsék az emberek Isten szavát. Hogyan is zajlott a reformáció, mi volt a célja? Végül pedig megvizsgáljuk, hogy elérte-e ezt célt. Ha igen jó, akkor örülünk, ha pedig nem akkor miért nem, és mit tehetünk érte?

Az egész azzal kezdődött, hogy egy bizonyos Martin Luther német, ágoston rendi szerzetes – egyetemi tanár 1517, október 31-én kiszögezte a wittembergi vártemplom kapujára a híres 95 tételét. Azt a 95 tételt amit reggel mi is kiraktunk templomunk főbejáratára. Ha van egy kis időtök, olvassátok át majd Istentisztelet után. Ez egyfajta vitairat volt, amely nagyon rövid idő alatt elterjedt egész Németország szerte. Ez volt az első látványos mozdulat.

De valójában ami mindent feje tetejére állított, az a felolvasott alapigénk a Római levél elejéből, miszerint: Az igaz ember hitből él. – gyakorlatilag ez lett a reformáció vezértextusa. Ebből jutott el a nagy reformátor a hit általi üdvösség tanításához, azaz, Isten örök igazságossága tisztán kegyelmi ajándék, amelyet az ember a Jézus Krisztusba vetett hit által kap meg. Ezt az ajándékot semmilyen egyéni teljesítménnyel nem lehet kiérdemelni.

Ettől fogva kritikusan szemlélte az egyházat, mert az úgy tüntette fel magát, mint aki Isten kegyelmét egyedül közvetíti az emberek felé. Luther úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt azok ellen a tanok ellen, amelyek tévesen magyarázzák a szentírás tanítását.

Úgy érzem, hogy Lutheren kívül van még valaki, akinek a neve mellett nem mehetünk el a mai napon. Ez az ember Jean Calvin, ismertebb nevén Kálvin János.

Az Észak-Franciaországban született Calvin nevéhez fűződik a 16. században útjára indult vallási, teológiai irányzat, annak a reformált vallásnak az eredménye, amelyiket mi magunk is vallunk. Ez egyszerre politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális mozgalommá is vált, és átformálva Európa történelmét.

Mindezt összefoglalóan – talán helytelenül, és Kálvin akarata ellenére – kálvinizmusnak nevezzük, pedig valójában nem is Kálvin, hanem Krisztus tanítását, s a Szentírás egyedüli igazságát hirdeti.

Kálvin egy zseniális elme volt, 27 éves korában megírta élete legfontosabb művét, az Institutiot, vagyis ("A keresztény vallás rendszerét"). Áprily Lajos a következőképp öntötte szavakba ennek a műnek a jelentőségét:

"Acélos új rend, győzelmes tanítás,

világformáló s mégis ősi szó.

S teremtve hull a szomjazó szívekbe:

Igaz tudomány. Institutio."

Művének lényege abban állt, hogy átgondolva az akkor zajló egyházi dolgokat, okulva azok hibáiból, minden dologban vissza ment az alaphoz, tehát a szentíráshoz. Így kezdte újból kiépíteni rendszerét. Azt a rendszert, amiben ma is élünk, mozgunk.

Nagy dolgokat vittek véghez a reformátoraink. Kálvin és Luther hagyatékából mindig tudunk meríteni. Személyüket és munkásságukat ezrek tisztelik. És itt körülbelül meg is szoktunk állni.

Általában amikor a reformációra emlékezünk, mindig leragadunk a múltban. Megfényezzük az egy év alatt kicsit poros reformátor nagyjaink emlékét, tiszteletünket tesszük előttük, aztán holnaptól folytatjuk a jól megszokott életünket.

Valamit mindig elfelejtünk: Ecclesia semper reformanda – azaz az egyházat mindig meg kell újítani. A kérdés az, hogy mi ezt tesszük-e? Megújulunk-e? Igyekszünk az alapot – azaz a szentírást megtartva – igazodni ahhoz a világhoz, amelyben élünk. Vagy inkább pontosan abba a hibába esünk, mint az akkori római egyház, és belesüppedünk a régi szokásainkba, úgy, hogy közben nem is tudjuk már a miérteket?!

A hagyományainkat tisztelni kell, de nem szabadna a szentírás elé helyezni. Nem szabadna engedni, hogy ezekkel ijesszük el az embereket a templomból.

Ha valaki megkérdezné tőled az utcán testvérem, hogy miért válassza a református vallást, és miért nem valami mást, akkor mit mondanál? Eltudjuk-e ma mondani azt, ami Kálvinék idejében elmondható volt: Emberközeli Istenről prédikálunk, egy olyan Istenről, aki szereti a gyermekeit, a gyermekei pedig egymást. Ezek a gyermekek nem berögzött, néha már reflexszerű módon tisztelik az Urat, hanem az egész életük egy Istentisztelet, mert örömmel élnek az Úr közelében. Így néz ki az életünk? Ezt mutatjuk a világnak, illetve máshogy teszem fel, ezt látja rajtunk a világ?

Talán nem minden nap, úgyhogy van mit javítani, van mit reformálni az életünkben!

Igen az életünkben. Ott van szükség elsősorban napról napra megújulásra. Onnan kell kezdenünk mindent.

És, hogy mi alapján tegyük ezt? – Térjünk vissza ismét elődeinkhez, de próbáljuk meg aktualizálni azt, amit ők Isten kegyelméből lefektettek!

Vegyük az öt solát!

Sola Scriptura (egyedül a Szentírás);

sola fide (egyedül hit által);

sola gratia (egyedül kegyelemből);

solus Christus (egyedül Krisztus);

soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség).

Az öt sola azért született, hogy összefoglalja a reformáció legalapvetőbb tételeit a római egyházzal szemben. Nézzük most úgy őket, hogy foglalja össze a mi holnapi életünket, a tegnapival szemben.

1. Sola Scriptura - egyedül a Szentírás

Tehát keresztyén hitünk és ezzel együtt életünk alapja csak a szentírás legyen. Nem az asztro tv, nem a horoszkóp és közben pedig még a biblia is. Hanem csak a szentírás. Ha ennyi ezer év alatt eddig bevált az embereknek, akkor mi miért keresünk mást?

Higgyük el, hogy elég életvezetési tanácsot adott benne nekünk Isten ahhoz, hogy boldoguljunk vele, bármit is történjen velünk.

Az első pont tanúsága ma: Ne keresd máshol a válaszokat a kérdésekre, csak Istennél. Ha nem így teszel, akkor viszont ne lepődj meg, ha nem érzed magad biztonságban a világban.

2. Sola fide - egyedül hit által

Itt had csatoljak vissza alapigéknhez. Ezen a ponton áll az egész reformáció, mint mondtam. Luther szerint ez az a tanítás melyen áll vagy bukik az egyház. És ez ma is a protestáns egyházak központi tana. A mi megigazulásunk hit által van, és Isten kezében. Nem pedig azon múlik, hogy mi mennyit dolgozunk rajta. Az persze már más kérdés, hogy a hívő embert tettre késszé formálja Isten. De a lényeg, hogy Isten dönt. Ő hív el, ő választ ki. És nem mi.

Pedig néha mennyire az utóbbit gondoljuk. Mennyire szeretünk Isten helyébe lépve eldönteni a másikról, hogy ő megtért vagy nem. Keresztyénnek mondható vagy nem. Igaz református ember, vagy nem.

A második pont aktuális tanúsága lehet ma az is, hogy figyeljünk oda arra, hogy ne ítélkezzünk, mert az ítélkezés nem a mi feladatunk. Mi feladatként a szeretet parancsát kaptuk, a többit bízzuk a mi Istenünkre.

3. sola gratia - egyedül kegyelemből

Ez a pont arra akar figyelmeztetni, hogy a már előbb említett üdvösségünk kegyelemből van. Ingyen, és úgy, hogy nem is kellett tennünk semmit érte.

Furcsa ilyet hallani manapság. Ez pedig hálaadásra kellene, hogy buzdítson minket. Hálaadásra és megelégedettségre. Ezzel a kettővel bizony hadilábon állunk. Hálásnak kell lennünk teremtő Urunknak, mindenért amit kaptunk. A családért, azért, hogy élünk egyáltalán, hogy volt mit ennünk reggelire és lesz hova lehajtani a fejünket éjszaka.

Ne feledjétek, hogy ez közel sem olyan természetes dolog, mint aminek mi azt gondoljuk.

Ezzel egyidejűleg pedig legyünk minden kapott dolgunkkal elégedettek. Tudjunk örülni Isten ajándékainak, és ne arra vesztegessük az időnket, hogy folyton zsörtölődünk: ez sem jó, ez is kellene még….

4. solus Christus - egyedül Krisztus

Ez azt jelenti, hogy egyedül Krisztus a közvetítő Isten és az ember között, és így senki máson keresztül nem lehetséges a megváltás.

Nem kell tehát csatornákat keresni ahhoz, hogy Istent közel érezhesd magadhoz. Jegyezd meg, hogy a mi Istenünk nem egy olyan valaki, aki nagyon magasról, a felhők fölül figyeli a népét, és csak egy-két kivételes figurával hajlandó kapcsolatba lépni. Nem! Ő egészen közel jött hozzánk. Személyes megváltód lett! Nem kell senkit megkérni, hogy közvetítsen neki bármit is helyetted. Ezt te is megteheted, amikor imádkozol.

A negyedik pont azt helyezi ma a szívedre, hogy tudd közel magadhoz Istent, és ne gondold azt, hogy fél óra múlva majd itt hagyod a templom falai között. Tudd, hogy Ő melletted van mindig, veled örül és veled szomorkodik! Kapaszkodj mindig ebbe!

5. soli Deo gloria - egyedül Istené a dicsőség

Az utolsó pontunk, mintegy összefoglalja az eddig elmondottakat. Mindenért Istennek jár a dicsőség. Azért, hogy megmaradj emberként itt a földön. Hogy alázatot mutass. Hogy ne szállj el a siker, a népszerűség, a gazdagság, és a többi hamis istenképpel – amiért ugye képesek vagyunk feláldozni is magunkat.

Az ötödik pont tehát arról szól ma nekünk, hogy ne magunkkal dicsekedjünk, ne is a szüleinkkel vagy ismerősünkkel. Hanem véssük jól a fejünkbe, hogy mindenki Isten kezében van. Ezért neki tartozunk hálával mindenért!

Az első pont előtt a következőket mondtam, idézem: Az öt sola azért született, hogy összefoglalja a reformáció legalapvetőbb tételeit a római egyházzal szemben. Nézzük most úgy őket, hogy foglalja össze a mi holnapi életünket, a tegnapival szemben.

Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok végig ezeket a pontokat. Vessétek össze azzal a gondolkodásmóddal, amik szerint eddig éltetek, és ahol kell próbáljatok meg változtatni. Alapozzatok Istenre, nála keressétek a válaszokat a kérdéseitekre. Figyeljetek arra, hogy szeressetek és ne ítélkezzetek, mert az nem a mi feladatunk. Próbáljatok meg hálásak lenni mindenért és elégedettek azzal amitek van. És végül ne felejtsd el, hogy Isten a Te Isteneden is, aki közel van hozzád, adj neki mindezért hálát minden nap!

Ha ezekben tudunk változtatni, akkor azt hiszem, hogy a mi nemzedékünk méltó továbbvivője lesz a reformáció szent eszméjének.