Egészséghét iskolánkban


Forrás: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola
Helyszin: Békés, József Attila u., 12
Idén novemberben is színes programok, feladatok vártak a Dr. Hepp Ferenc Iskola tanulóira. A gyermekeknek lehetőségük nyílt a már meglévő tudásukat hasznosítani, bővíteni.

Hétfőn a tanulók megismerkedhettek a hét programjaival, és kézhez vehették a természettudományos munkaközösség által összeállított totót és feladatlapot. Iskolánk falára pedig kikerültek a tanulók által készített plakátok.

Kedden iskolánk elsősegélynyújtó csapata az otthoni balesetek megelőzéséről, a bekövetkező sérülések ellátásáról tartott bemutatót az érdeklődő diákoknak. A negyedik szünetben pedig átmozgató tornára várta a mozogni vágyó diákokat Marton-Laurinyecz Éva tanárnő.

Szerda az előadások napja volt. Először a nyolcadik évfolyam Nyárfádiné Klári dentálhigiénés szakember, később a hetedik évfolyam Koppné Dr. Hajdú Anikó előadását hallgathatta meg a fogápolás fontosságáról és a fogszuvasodás megelőzéséről. Kilenctől tíz óráig diákok tartottak diákoknak, azaz az osztályok képviselőinek előadást a dohányzás, az energiaital, a zaj- és levegőszennyezés káros hatásairól, megelőzésük fontosságáról. A negyedik szünetben ismét átmozgató tornán vehettek részt iskolánk mozogni vágyó tanulói.

Csütörtökön a reggelt Zumbával kezdték a diákok. Csuta Éva és Csuta Bettina vezetésével mozoghattak a gyerekek. Később a Biokultúra Közhasznú Egyesület jóvoltából a tanulók egészséges, bio élelmiszereket kóstolhattak a közösségi teremben. 11-től Lévai Péter kung-fu edző bemutató, átmozgató tornáján vehettek részt.

Pénteken, mint minden évben ismét forgott az egészségkerék, köszönet érte Kiss-Lipcsei Emese és Kozma Emese védőnőknek, valamint a segítő pedagógiai asszisztenseknek. Pénteken a második órában meglátogatta rendezvényünket az Újvárosi Tagóvoda csoportja, akik kóstolóval egybekötött előadáson vehettek részt Kovácsné Sas Éva tanárnő vezetésével.

A harmadik szünetben az egészség héten legjobban teljesítő osztályok ajándékokat vehettek át.

  • Első helyezett lett a 7.c osztály 37 ponttal, (osztályfőnök: Dávidné Gyarmati Zsuzsanna)
  • A második helyen holtverseny alakult ki 36 ponttal

a 6.c osztály (osztályfőnök: Alekszáné Lipták Éva) és a 8.c osztály (osztályfőnök: Samu Hedvig) között

  • Harmadik helyen végzett a 7. b osztály 33 ponttal (osztályfőnök Sánthánné Tokaji Mária)


Köszönet előadóinknak, hogy előadásaikkal színesítették programjainkat. Köszönet a Biokultúra Közhasznú Egyesület tagjainak, hogy minden évben finom falatokkal és sok kedvességgel egészítik ki programjainkat. Köszönet támogatóinknak, a Heppiskola Gyermekeinkért Alapítványnak, a Szekereskedésnek, a Fakuckó játékboltnak, Oázis üzletnek, Gingerbreadnek.

Tételek: 41 - 60 / 65 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


Egészséghét