Megújul a békési sportcsarnok


A számos sporteseménynek otthont adó városi sportcsarnok épületének felújítására több mint 25 millió forintot költene Békés Város Önkormányzata.

Az elvégzendő munkálatokhoz szükséges összeg legnagyobb részét pályázati forrásból, a 30 százalékos önrészt pedig az önkormányzat támogatásával fogják előteremteni.

A felújítási munkák érinteni fogják többek között a sportcsarnok épületének tetőszerkezet-javítását, csatornázását, zsindelyfedését, a felülvilágítók cseréjét valamint az épületben található öltözők modernizálását. Évek óta beázás nehezíti meg az esős időben megrendezett sportesemények lebonyolítását, amely most végre rendeződhet. A Békési Férfi Kézilabda Kft. a felújításra a látvány csapasportágak, köztük a kézilabda támogatására szolgáló TAO-programon belül nyújtott be támogatási kérelmet több mint 25 millió forintra. A TAO-program az amatőr sportolók minél jobb körülmények közötti sportolási lehetőségeit hivatott megcélozni. A képviselő-testület legutóbbi soros ülésén döntött arról, hogy a Békési Férfi Kézilabda Kft. TAO pályázatához szükséges 30%-os önerőt a kft. rendelkezésére bocsátja az önkormányzat, így mintegy 7.660.879 forintot az idei költségvetésében szereplő, a sportlétesítmények felújítására tervezett összegből biztosít. A férfi kézilabda kft. 2016-ban a TAO-program és a Magyar Kézilabda Szövetség segítségével új sportcsarnok építését tervezi, amely nem csak a sportegyesületekben sportolóknak nyújtana további lehetőségeket, hanem a mindennapos testneveléshez szükséges megnövekedett teremigényre is megoldást teremtene.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!